Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
ilyen egyszerű hétköznapot... S addig kapaszkodott, addig vágyódott, addig reménykedett, mígnem egyszer csak száradni kezdtek testén a sebek, később teljesen megszűnt a nedvedzés, legutoljára pedig eltűntek arcáról az ocsmány váratok. Csak néhány vékony heg maradt ott, de ezzel már senki nem törődött. Az őrök, akik a legszigorúbban felügyeltek, hogy a kór ne terjedjen tovább a városban, kénytelenek voltak elengedni őt. A legtüzetesebb vizsgálat sem állapított meg testén semmi eltérést. Később mindenki úgy emlegette ezt az embert, az egyetlent, aki elhagyhatta a tábort: aki meg akart gyógyulni. Bátori örült a húsvéti időnek. Hiába tudta a latin nyelvű Bibliából, hogy Krisztus ezekben a napokban halad, egyre közelebb halad az elsötétüléshez, a halálával bekövetkező világromláshoz, ő az eleven színeket látta, melyek ilyenkor szépen elkülönülnek egymástól, élesen, határozott körvonalakkal, s különleges harmóniába rendeződnek. „Miért borzongunk meg Krisztus halálától? Mert saját elmúlásunkra gondolunk? Amikor pedig a halál, a Mester halála megmutatta, ez nem az ő halálát jelezte, hanem a mi bűneinket, azok ilyen sötétek és ocsmányok, s tesznek vakká minket; a krisztusi halál, valamennyiünk eloldódása a földi élettől színekkel dúsan rakott ünnep, remény, hogy egyszer a részleges, az időleges helyett elkövetkezik a teljes, a végleges. S ebben a véglegesben... — nézett körül Bátori testvér az öröm szelíd bolydulásával —, megpillantjuk önmagunk igazi, változatlan arcát... örök, örök arcát, amikor elmúlik minden félelem, mert az idő félelmet okoz, a múlás rettegéssel tölt el minket, minden félelem forrása: mi lesz, ha?... de ott már értelmetlen majd a kérdés, értelmetlen, mert ismeretlen, az örök van egyszerű természetességében létezünk, a lét időtlenségében, s nem fáradunk bele.” Egyik szerzetestársa megjegyezte: Bátori, te nemcsak másoló, hanem filozófus is vagy. „Ó, nem, nem — tiltakozott —, egyszerűen csak örülök.” „Minek?” „Nézd az ég kékjét, ahogyan élesen találkozik a kolostor tetejének a vonalával.” „És mi ebben az örülnivaló?” „Testvérem, az egyszerűség magával ragad.”-ä 367 E-
