Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Virág Benedek: Hová szaladsz?

Rendkívüli időben és hosszan csengett a folyosói harang, riadtan, kiáltozóan, nyugtalanul, nem akart véget érni. De senki nem sietett. Az udvaros testvér meg csak rángatta, rángatta a harang rövid kötelét, arcán harag és elkeseredés váltotta egymást.

Benedek testvér a cellájában, anélkül hogy bárki mondta volna ezt, ünnepi fehér öltözékét vette magára. Amelyet csak kivételes alkalmakkor, mindenekelőtt húsvétkor használt. Tíz évig ki kellett tartani a két reverendának, csak akkor kaphattak újat. De most már...?

Megigazította ruhája redőit, végigsimította bő ujját, cipőjéből is a jobbat húzta a lábára, pedig még nem volt húsvét, „s már nem is lesz”, gondolta a harminchárom éves szerzetes, aztán büszkén, magas termetét még inkább hangsúlyozva, kilépett a folyosóra, s megindult az oratórium felé. Akkor már a többiek is előkerültek innen-onnan, halk, kopogó, máskor csoszogó léptek a folyosóköveken, a harang egyre fájdalmasabban szólt, a szerzetesek némán vonultak.

„Testvérek — kezdte a házfőnök. — Megérkezett a királyi irat, amelyre már jó ideje számítottunk, de mégsem hittük, hogy bekövetkezik. Most, íme, eljött az idő. Özséb atyánk rendjét, amely a mi remete Szent Pál atyánk nevét viseli, a király — körülményesen kihajtogatta az iratot, s mintha nem tudná, milyen napot írnak, a szövegben kereste az időpontot — 1786. március húszadikával feloszlatja.”

Elővette a Bibliát, hangosan olvasta Máté evangéliumának negyedik fejezetét. A padok nem nyikordultak meg a szerzetesek alatt, mint máskor előfordult. Szobrok térdeltek ott, fehér szobrok.

„Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy megkísértse az ördög. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, s végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: »Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek kenyérré váljanak.« Erre azt felelte: »írva van: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.« Az ördög ezután a Szentvárosba, a templomépület párkányára állította: »Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat. írva van: Angyalaidnak parancsolt felőled, / Tenyerükön fognak hordozni téged, / Hogy kőbe ne üssed lábadat.«

Jézus így felelt: »írva van az is: ne kísértsd Uradat, Istenedet!«

Végül egy igen magas hegyre vitte öt az ördög, és megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. »Mindezt neked adom,-S3 326 K-