Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Virág Benedek: Hová szaladsz?

tözéket sem, „tudod, testvérem, idebent hordom, már régóta idebent a legszebb szerzetesi fehér habitust, így vigyázok rá, hogy be ne piszkolódjék”.

„Én sem lettem hűtlen hozzá, a kísértés minden cibálása ellenére sem.” Verseghy arra gondolt, milyen nehezen szárad ki majd a cipője, holnap talán el kell hagynia emiatt a sétát. „Csakhogy olyan nehéz ezt másoknak megmagyarázni. Nem is kísérletezem vele. Egyébként is elfelejtettek. Jól van ez így. A csönd tisztára mos.”

Benedek is visszatért a régi idők kolostori csöndjéhez. „Megérteni, megérteni, ez lehet a legtöbb, mit másokért tehetek”, s majd sok évvel később ez a megértés vezeti az Ányos Pál emlékezetére írott szavait:

„Hát téged látlak? lelkemnek más fele, téged Hazádnak áldott gyermeke!”'2

Még előtte állt a székesfehérvári éveknek, ahová fiatal tanárként kerül, s Elefántiból, a messzi kolostorból Ányost ugyancsak ide küldi elöljárója. „Szeretném tudni, mi a lelkesedés és mi a vágy bennem. Tévedtem, talán tévedtem...” — kezdte Pál testvér a felvidéki kolostor csöndes nyugalma után. „Büntetés volt ez számomra? Annak szánták, ma már áldásnak tartom.”

A szerzetes szenved, ha képtelen a lélek ruháját testére ölteni. Benedek hálás volt, hogy maga csöndesebb természetet kapott. Pál testvért fehérnek látta, csontját törékenynek, egész lényét sérülékenynek.

„Igen, valami baj van velem. Testem nem engedelmeskedik. Büntetésben élek, imáim szárazak. Amikor pedig hinni akarok!” Görcsösen összeszorította az ujjait. Benedek kiegyenesítette őket. „Azt keresd, ami szabaddá tesz.” Verssorok motoszkáltak benne:

„Amikor egy szörnyű csuda képiben ellened indult Az Ej kegyetlen asszonya:

Sem fiatal korodat nem nézvén, sem nemes elméd,

Dúlt fúlt halálos mérgiben.”n 12 13

12 Részlet Virág Benedek Ányos Pálnak emlékezete, 1798 című verséből.

13 Részlet Virág Benedek Ányos Pálnak emlékezete, 1798 című verséből.-S3 321 E-