Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Virág Benedek: Hová szaladsz?

„Boldogság, igen, ez már boldogság. Mint amikor romon virág nő.”

Benedek nem tudta, hogy Pál testvér rövidesen távozik a kolostorból, egyetemi tanulmányait messzi városokban végzi majd. Búcsúzáskor Pál testvér megint elhívta az üreges fához.

„Talán csodálkozol, miért választottam a szerzetességet. Te is úgy gondolod, nem vagyok idevaló?” Benedek testvér valóban gondolt erre, de nem tartotta magát méltónak, nem, nem is méltónak, inkább illetékesnek, hogy a másik emberről, különösen aki érzelmileg közel került hozzá, ítéletet mondjon. Egyébként is, egyre biztosabb volt abban, nem az a dolga, hogy ítélkezzen, hanem átadja magát a világ... — és sokáig kereste, mi az ideillő szó, előbb az is eszébe jutott: közönyének, de azonnal szégyent érzett miatta —, átadja magát a világ reménységének.

„Nem tehetek róla...”, elérték a korhadt törzsű fát, lassú léptekkel haladtak, nem úgy, mint korábban, szertelen rohanással, sőt, mintha Pál testvér különösen kimérte volna a lépteit, „nem tehetek róla...”, ismételte meg, „én az érzelmeimmel fogadom be a világot. Talán nevetségesnek találod, az érzelmeimmel gondolkodom is. Nekem ez a fölismerés útja. Nincs bennem bizonytalanság a végső ismeretről, vágyakozom rá, csakhogy nem a hideg értelem, mint másoknál látom, hanem az érzelem jelenti bennem a tudást. Még az imádság is érzelem. Ezért írok verseket. Olvasd a francia szerzőket, ők már tudják ezt. És Faludi Ferenc költeményeit, az ő gyűjteményét hoztam ide Márianosztrára is magammal.”

Egyszerűen, természetesen állt körülöttük a világ.

„Mi választja el a testet Istentől? Vagy a testi vágy fedi el előlünk Istent? Ezért kíván a szerzetesség ilyen életformát? Hogy legyőzve a test szorítását, elnyerhessük gondolataink szabadságát?”

Egy hét csöndben. „Mennyire lehetek képes erre a szabadságra, erre a függetlenségre?” — évek múlva így tette fel Benedek a kérdést, aztán másként is: „Miért törekszem függetlenségre?” Szerzetesként már megélte, mennyire természetes állapot ez. Nincs ebben semmi rendkívüli, az egyik lehetőség, a világban lévő adottságok közül való választás. „Igen, a dolgok természetéig hatolni”, erre gondolt; természetesnek lenni, akkor közelebb jut, s majd egyszer elérkezik a törvénnyel való azonosulásig.

316 K-