Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

„A bibliai magyarázatát ismerem a gonosznak, de vajon van-e alakja és arca, van-e lelke? Nem tudom, de azt igen, hogy létezik és itt van, s mi még csak kitapogatni sem vagyunk képesek. A gonosz azonban pontosan megtalál minket, ismeri gyenge pontjainkat, mintha legbensőbb tudósunk lenne, úgy forgolódik bennünk... Mit tehetünk, hogy ne folyjon szét a gonoszság?”

Derékszögű, pontos délután. Az arányok összhangzattana, amelyből az ember aligha kíván kilépni. Paszkál atya nevetésszerű vakkantása: „De honnan is indultunk el? Sigrid Undsettől, mellette meg az aranyos kötésű könyv írója, Balla Borisz. Nagyszerű művet alkothatott volna. Iskolakönyv — minden nemzedéknek meg kell írnia a maga iskolaregényét. Az ő története azonban belecsúszott a magánéleti gyengeségbe, kiengedte kezéből a szikáron tartott mondatokat, s Niczky növendék esete feloldódik az érdektelenségben.”

Hosszan beszélgettek még, pontosabban aligha nevezhető beszélgetésnek, az idős szerzetes mondta, ami éppen az eszébe jutott, a gondolatok szabad áramlásával; az eszmék és asszociációk már nem akartak semmiféle rendet, nem sorakoztak pedánsan valamely filozófiai-logikai iskola eminens szabályai szerint, egyszerűen csak előtörtek, és olyan jó volt legalább a szavakban a szabadságot érezni.

Páter Ferenc már régen nem kereste az okát, miért hívta be magához Paszkál atya. Talán azért, mert éppen unatkozott? De hiszen ha így van, mennyi alkalommal unatkozhatott hasonlóképpen, s még egyetlen napon sem szólította be.

Mennyi fölösleges gondolat nyomába szegődünk, és szenvedélyes megszállottsággal hajszoljuk, mintha ezektől várhatnánk megoldást. Páter Ferenc könnyűnek érezte magát, maga előtt látta a tisztán és szimmetrikusan életre formálódott arcot, minden esetlegességével sem hagyott semmi kívánnivalót maga után, elégséges volt önmagának, s ettől az elégségességtől nem jelentkezett semmiféle hiány. így látta maga előtt az idős szerzetest. Szerette volna, ha egyszer majd őt is ilyen egyértelművé aszalja az élet. Nem von el belőle semmit, ugyanakkor megtisztítja.

„Kitöltötted már az új állami rendelkezés szerint a bejelentőlapodat?”

„Nem, még nem.” Páter Ferenc meghökkent, egyszeriben visz- szatért a valószínűtlenül keskeny szerzetesi szobába.-K 294 E-