Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Vezér Ferenc: Minden élők útján
A rész kevesebb az egésznél, tanulta Páter Ferenc a teológián, és példás rendben sorakoztak a filozófiai okosságok; szerette tanulmányozni őket, esztétikai élményt nyújtott számára valamennyi bölcs megfogalmazás, ám minden súlyosságuk ellenére is könnyed játéknak tekintette őket, amelyek felvidítanak és kacagtatnak (sokan nem értették Páter Ferenc bohóságát, talán gyerekességet láttak benne), felhőtlenül tudott örülni a világ átlója mentén elhelyezkedő apró mozzanatoknak. Mert az átló (ő hitnek is mondta) mindent rendbe foglal, s ezáltal fölszabadít a jelenségek elsődleges valósága és jelentése alól. Azt mondta volna legszívesebben: nagyszerű érzés. De nem érzés volt ez, nem gondolat, nem akarat, mindezeket önmagába foglalta, és mégis több volt azoknál. „Ez vagyok én, így, ahogy vagyok!” S megnyugodott ebben. Egy alkalommal a spirituális megkérdezte tőle: „Fiam, milyen úton haladsz?” Ránézett a lelki mester bölcs, kísértésektől és kételyektől egészségesen kiszikkadt, hitre érett arcára: „Minden élők útján.” „Értem, fiam, a hitedről beszélsz...” Később visszatértek a kolostorba, Páter Ferenc szerette a terméskőből épült félköríves templombejárót, „a befogadás gesztusa”, nemsokára kezdődött a napközi imaóra, folyt tovább a szerzetesi élet, a rendfőnök elválásuk előtt még annyit mondott: „Testvérem, továbbra is viseld gondját valamennyi házunknak.” A jelen idő vonzása. A rádióban elhangzott már a hír: a két munkáspárt az egyesülés mellett döntött, létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, ezzel győzött a proletárforradalom! Talán ennek refrénjeként, vagy más alkalommal, de újra és újra megismételték a pártideológusok érchangján: le a reakcióval, ki a nép ellenségeivel, a fekete reakcióval a közéletből! A budai Sziklatemplom előtt már a korai órában gyülekezett a nép. Páter Ferenc rákönyökölt a dunai terasz korlátjára: nézte a folyót, túloldalon a szállodasorból megmaradt romos Bristolt, mögötte a bérházakat, a hajók kéménye füstölt, s amikor valamelyik hídhoz értek, meghajtották kéményüket, úgy siklottak át az ívek alatt. Turisták vártak behajózásra, hogy a vízről tekintsék meg a város nevezetességeit. Amit Páter Ferenc nem látott — mert szemnek látha- tadan — egyszeriben megjelent a gondolatában. A sok egyszerű,-S3 288 K-
