Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

dattal bámuljuk, hogy becsapnak minket; de örülünk ennek az illúziónak.

A Mecsek domboldalán nem volt semmi rendkívüli ebben az arcban. Természetes gesztusról árulkodott a világ gyöngéd közönyében, s aligha hihetnénk el, hogy mindez igaz, ha a világon jelszavakat, bokacsattogásokat és földhöz ragadt demagógiák sarlócsapásait értenénk; ha megelégednénk a létezés primitívségével.

A hatalom akarása ledöngöli a gondolatot. Ó, Nietzsche, ha tudnád, hűvös elemzésedet eszmetépéssé silányították halálod után, megértés helyett fölemelve, majd szitkot szórva rá. Pöffeszkedik a vélt igazság, a legveszélyesebb, leginkább megtévesztő módon: a hatalomra törekvő ember féligazságokat hirdet, s ezzel ártalmasabbat cselekszik a hazugságnál.

Természetes gesztus a világ gyöngéd közönyében, amikor feltámad az odatartozás tudata a jósághoz; a legtöbb, amire az ember képes. Ezt nem nyomtatják erőszakkal újságba és adják hírül a rádióba, ez nem az „elvtársak, holnapra megforgatjuk az egész világot...” egyenruhaszagú primitívsége, nem fél, nem üldöz, nem ejt osztályalapú sebet.

Páter Ferenc a fákat látta, a hegyek vonulatát, a földnek rothadó avartól, rovaroktól és friss növényektől kesernyésen szálló illatát érezte, s nem tudta elképzelni, hogy bármilyen durva lihegés- sel, bármiféle dohos, bagószagú irodahelyiségben megfogalmazott párthatározattal meg lehetne változtatni ennek lényegét. Olykor eldurvul a világ felszíne, mint a megkérgesedett bőr, aztán egyszer csak lehámlik, s szinte már elképzelhetetlen, hogy korábban mi éktelenkedett ott.

„A világ átlója mentén lásson a szem! Nem sikkadhatunk el a jelen felszínén.”

S mintha ez az átló, amint végighasít, megnyitná a világ szerkezetének és lényegének valóságát. Páter Ferenc nem érezte rendkívülinek a pillanatot, elfogadta — elfogadta és odaadta magát ennek.

Ne próbáljuk megfejteni, miféle okok játszottak közre Páter Ferenc magatartásában, ne igyekezzünk a lélektan legújabb megállapításait rákényszeríteni erre az emberre, mondván, megvan, megvan! — és semmi nincs meg, semmire nem talált magyarázatot a szinte végletekig megfacsart elme. Nem, az egyszerűség titka ez, szép, gyöngéd-S 286 E-