Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Boldog Özséb: Sziklák alatt
A rabszolgafiú nem csodálkozott, sem Özséb mozdulatán, sem szorongó tartásán. „Ne félj!” — odafutott a körtefához, s egy érett gyümölcsöt vett fel neki a földről. Ne félj, jutott Özséb eszébe hónapokkal később, amikor ősszel egyszer csak... anyja ott állt mellette, de ő mégis nagyon távolinak érezte a jelenlétét, tenyerét néha a fejére helyezte, aztán elvette, elkapta, összerezzenő mozdulattal. Jaj, istenem! — hallotta a gyerek elfojtott hangon. Az anya idegesen megdörzsölte gyermeke fejét, majd ismét tördelésre szorította az ujjait. Apja belépett, szótlansága majdnem szétvetette a házat, a súlyos falakat. „Hát bekövetkezett!” — szakadt ki végül belőle. A várakozás, a kín, az öröm vagy a félelem hangja volt-e ez? Nem tudni, csak annyit, leszakadt valami, egy súlyos teher, amely ott fenyegetett, s meghatározta mindenkinek a gondolatát, érzését és akaratát. Mintha ennek a valaminek szolgáltatták volna ki valamennyi élőt, s ez meghatározza a csillagok járását, a nappalok és az éjszakák változását is. A gyerek mintha egy másik házba lépett volna ezen a napon. Már semmi nem lesz úgy ezután, mint addig. „Anyuka, fázom!” — dadogta volna, de nem maradt hozzá mer- sze. Nem a bátorsága hiányzott. Ebben a helyzetben, amelyről semmit nem tudott, csak gyermeki megérzéssel annyit, valami rettenetes történt, nem szabad megzavarnia anyja gyötrődését. Nem volt hűvös a házban. A szeptemberi fény és meleg még azt a képzetet keltette, mintha... „Mintha”, ámult a gyerek, s az volt az érzése, ez a „mintha” tölti ki az életét: örökké valami fényeshez és széphez hasonlít minden; vagy ő akarja hasonlítani. S amikor sikerül neki, boldogsággal tölti el. De most megriadt. Megölték a királynét a vadászaton, hallotta a hangokat, majd a hangok nyomán a pusztító csöndet; nem tudta elképzelni, hogyan gyilkolnak meg egy királynét, egyáltalán, mit jelent a gyilkosság... csak azt tudta, valami rosszat, nagyon rosszat, s emiatt vált der- medtté az apja és az anyja, tágra meredt szemekkel tekintettek ^ 26 S-
