Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

ban tekintett. Ha kényelmetlen, ha fárasztó, ha éppen nincs is hozzá kedve, akkor is meg kell felelni.

„Érdeklődsz te a repülés iránt?”

Talán föl sem fogta a kérdés tartalmát, bár a közeli repülőgép- gyár mellől látott már fölszállni egy-két gépet, de ennek emlékét elfedte a megfelelés igyekezete.

„Igen, atya, kérem...”

„Akkor vedd fel azt a szemetet a sarokból.”

Röhögött az egész osztály. Nem számított, hogy Sándor atyával, a rettegett matematikatanárral lesz az első órájuk. A prefektus atya Ferkóhoz intézett kérdése és utasítása fölmentette az egész társaságot a szokásos illem alól. Ferkó nem szégyenkezett, nem háborodott föl, nem utálta a fiúkat, akik a padban vihogtak, minél hamarabb meg akarta találni a szemetet, hogy végrehajtsa a feladatot.

A fehér szerzetesi ruha megrázkódott az emlék hatására. „Semmit nem tudtam.” S amikor elérkezett a levélírás ideje, hosszú percekig csak ült a papírlap fölött, mielőtt a tollal rákarcolt volna valamit, nem azért, mintha nem tudott volna vagy nem akart volna mit mondani, csakhogy minden egyszerre, egyetlen képben jelent meg előtte, s ez a kép érzés volt, kívánság, anyja érintése, a baracklekváros bukta íze; és még számtalan romantikus, sőt szentimentális mozzanat sűrűsödött össze egyszerű, kisdiákos képzeletében. S mindez elmondhatatlanul, leírhatatlanul ő volt. Képtelenség lenne továbblendíteni a megjelenítés felé. Ami igazán, elválaszthatatlanul a miénk, annak kifejezésére minden más csak kísérlet, minden hasonlat csak kudarchoz vezet. Csakhogy az ember mégis a hasonlóság alapján tájékozódik a világban. Minderre akkor persze nem gondolt.

Imi kellett, a közösségi óra végén összeszedik a borítékokat, a prefektus atya ellenőrzi a tartalmukat. „Drága szüleim. Hogy van a szomszéd macskája? Megellett már?”

Nem jutott eszedbe más, kérdezte tőle a prefektus, mikor elindultak vacsorázni, s ő utolsónak maradt a sorban. Ferkó képtelen volt elmondani, hogy nagyon is sok jutott az eszébe. Nemcsak a saját házukat látta, amikor a macskára gondolt, hanem a szomszédokat is, sőt az egész utcát, a falut, körülötte a hegyeket, a fákat, látta, honnan mállóit le a vakolat, s milyen érdekesen rajzolódtak ki alatta a terméskövek. Látta, amint nyikorogva benyitottak vas-S 218 E-