Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
A gyalui egyezmény kudarcakor a barát csóválta a fejét: felkészült ő mindenre, de hogy Petrovics, akit hasonló vérmérséklete miatt választott maga mellé, átállt, s már Izabella szoknyáját fújja, erre nem számított. Lehet, hogy közte és a királyné között...? „De ó, hagyj el bűnös gondolat...”, hessegette fantáziáját a barát, nehogy véletlenül azon keresztül pillantson meg valami illetlent. Tánc, tánc, tánc és tánc! A báltermek levegője a mozgástól és lihegéstől, a vágytól, a felkavart könnyű portól fülledtté vált. S minden várakozástól és izgatott reménytől. György barát kivárta a megfelelő pillanatot, illendően táncra kérte a királynét. Aki azt — ugyancsak illendően — elfogadta. Megvolt tehát a színjáték, kezdődhetett a forgás. „Mit akar már megint ez a vén, csámpás szerzetes?” György barát valóban kissé bicegve mozgott az utóbbi időben, bal térdében ugyanis egyre gyakrabban nyilalló fájdalmat érzett. De titkolni igyekezett, nehogy a gyönge- ség jelének véljék. Mégsem sikerült neki betegségét elrejtenie. „Vajon mennyire sikerült előzetesen meggyőznöm Izabellát?” Többeknek előadta ugyanis — mintegy mellékesen, a régebbi gondolatot újból fölvetve, de most már a tizennégyezer arany évi járadékot (ezt is könnyedén, per tangentem említette) harmincezerre emelte —, az ország sorsát és a kiskirály egyéni boldogságát az szolgálná leginkább, ha visszavonulna hercegi birtokába és méltóságába, s ezzel minden jövőbeli lehetőség nyitva maradna számára, nemcsak a magyar, hanem más trón várományosává is előléphetne, s nem kockáztatná sorsát ebben a teljes bizonytalanságban. Az őszinte aggodalom hangján adta ezt elő, s amikor távozott az illető, biztos lehetett benne, első útja a királynéhoz vezet, s közvetlenül neki vagy valamelyik bennfentesének azonnal továbbadja. György barát csak azt nem tudta a tánc pillanatában, milyen szavak keltek szárnyra a hercegség és a harmincezer arany hallatán Izabellában: „Az öreg gonosz már megint mesterkedik valamiben...”, vagy: „György barát ajánlata megfontolandó...”. És szólt a zene, forgott a tánc. A barát kedveskedett, de nem szólt semmit. Izabella alig várta, hogy előálljon végre az ajánlatával, s ő azonnal fblcsattanhasson. De nem. A püspök, helytartó, kincstartó és minden címmel felaggatott szerzetes hallgatott és száraz mosolyával kedveskedett. Néha-53 191 E-