Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

két. Hatalmas rózsaültetvények, óriási virágok duzzadtak mindenfelé. Még éppenhogy kinyíltak, a tikkasztó hőség nem szárította ki belőlük az illóolajokat. Ezt kellett szüretelnünk, egyre hatalmasabb hegybe hordanunk. Micsoda öröm volt, előtte nehéz földmunkát végeztettek velem, már a húsomig kisebesedett a tenyerem, s nem bírtam kiegyenesíteni a derekamat. És mégis: most, amikor köny- nyű volt minden, könnyű és szép, azt éreztem, nem bírom tovább. Olyan erős a rózsák illata — mondták az ottani emberek —, hogy ilyen nagy mennyiségben halálos bódulatot okoz. Erre egy óvatlan pillanatban, amikor nem látta senki, belevetettem magam a rózsaszirmokba. Elsüppedtem a sokaságban, mélyet szippantottam a levegőből, bódult és kábult a fejem... ez a halál, igen, ez már a halál, édes és magával ragadó, mintha már ott lenne a minden- ség, és egyszerre világossá válna mindaz, ami addig emberi töprengés volt...

Aztán durva kezek kihúztak, ütötték az arcomat, fájt, de nem akartam érezni, nem akartam magamhoz térni, nem akartam visz- szajönni, hiszen már olyan jó volt a semmi... Visszahajtottak a cellába, közben még belém is rúgtak.”

A fiúcska nehezen aludt el ezen az éjszakán. Nem tudta, mi az a jó, amibe belevetheti magát az ember, s már nem fáj semmi, nem érzi a hideget, a kövön a rideg lépteket, sem a kételyt, hogy miért van valami úgy és nem másként — nem tudta, valóságos rózsaszirmok puha hegye ez, vagy valami más?

S most, amint apjával lefelé tartott a hegyről a nem ismert világ felé, „a lenti városba”, ahogyan odahaza emlegették, megérezte az illatot, s egyszeriben elöntötte az érzés: „én is bele akarom vetni magamat, de én nem meghalni akarok tőle, hanem élni...!” És mosolygott. Mosolyát elfordította apjától, nehogy annak nehéz gondjában dühöt vagy bánatot támasszon benne ezzel. Jó volt ez az érzés, s már régen elhagyták az illatozó bokrokat, de még mindig vele maradt.

így gyalogolt, így sétált vele a kisgyermekkor romantikája Esztergom királyi város utcáin. Leértek a Duna-partra, egyre több ember nyüzsgött körülöttük, nem tudta pontosan megítélni, félelem vagy tisztelet ül-e a szemközt jövő emberek arcán, amint megpillantották apját, őt nyilván észre sem vették.-S 15 K-