Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

hagyták. Megrendült, szinte remegett a felismeréstől: „Isten országát akarom építeni, Isten nélkül?”

Nem, pótolni semmit nem lehet. A múlt már felhasíthatatlanul behegedt. De a következő perc és az utána következő valamennyi nyitott. Elevenek, még nem zárták be az ember hitét. Minden következő perc a lehetőségek teljességét nyújtotta.

Na végre, valami enyhülés György barát homlokán. Letérdelt, és imádkozott. Az imádság nem önáltatás, az imádság föllendülés. A látóhatár kitárulása. Aki az ima alatt marad, nem pillanthatja meg.

Nem mondott ő hosszú szövegeket, nem hajladozott a szava sirámokra: ,,Ó, Istenem...”, „Drága Istenem...”, „Segíts meg, Istenem...”, egyszerűen odaadta magát a realizmus elkötelezettségével annak a viszonynak, amely elől addig — a legutóbbi napokban mindenképpen — elzárta magát.

S a megalázottság — mert hiszen körülötte minden leszakadt a megaláztatásba — hajnalra lefoszlott róla, mint a pára, ha felszárítja a meleg. Ekkor feküdt csak le, és hosszan, jóízűen aludt.

A komédia mindig szomorúsággal vegyül. Mintha másból sem állna az élet, mint ostromokból. A török eltűnt - Kászim napja a hadi évad végét jelezte —, s jöttek a Ferdinánd-féle hadak. Közben egyes nagyurak itt-ott-amott, bőségesen csatangolva ebben a felfordulásban, várakat és városokat raboltak ki, köztük saját királyuk birtokait is. De ugyan kit nevezzenek saját királyuknak? — s ezzel a kérdéssel mintegy fölmentést adtak maguknak a gazemberséghez.

Nos, ennyit a hűségről és az elkötelezettségről. Gritti, aki helytartóként, kincstárnokként és egri érsekként írta alá már a nevét, olyan nagy gazember volt, hogy bizony György barát a maga minden tehetségével sem igen tudta utolérni; mert a barát sakkozott, Gritti meg egyszerűen csalt. S ha így ül egy asztalnál kétjátékos, akkor a csalónak áll a pillanatnyi szerencse. De csak a pillanatnyi szerencse. A gazemberek ugyanis — és ez általuk soha föl nem ismert fogyatékosságuk — elvesznek a jelenben, elveszítik a mértéket, s önmaguk fölött mondják ki az ítéletet.

György barátnak be kellett látnia, Gritti a maga gátlástalanságával zsebre vágja őt. De szerencsére gátlástalansága olyan méreteket öltött, hogy ártatlanul kivégeztette az Artándy fivéreket, majd pedig megölette a váradi püspököt is. S ekkor elérkezett az önítélet-S 148 K-