Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

elviselhető szintre. Olyan módon, hogy az erkölcstelenség ne csapkodja végig riadalommal az egész éjszakát.

A királynak adott magyarázat lényege ezután következett: Gritti — a velük töltött néhány nap alatt nyilvánvalóvá vált — egyszerűen gazember. (György barát zárójelben hozzátette: igaz, őt is Isten teremtette — a király hallatlan gúnynak gondolta ezt, már- már aljas, hipokrita megnyilatkozásnak, pedig a peijel tényszerű, őszinte mellékgondolatnak szánta.) „De ha tudjuk, hogy gazember, akkor legalább kiismerhető: mi várható tőle ma, holnap vagy holnapután. Nem kell vele taktikázni és bizonytalankodni: ugyan mi lesz a következő lépése? Hát az, ami egy ilyen címeres gazembertől kitelik. Végre egy biztos pont — tekintsen körül a király, ugyan kiben lehet ennyire nyugodt a környezetében, hogy valóban az, akinek mutatja magát?”

A király előbb toppantott egyet, majd széttárta karját, de félúton meggondolta; ez a barát már megint olyasmit mondott neki, amivel egyszeriben kioldotta azt a szoros csomót, amely már-már fojtogatta.

S hogy mennyire nem lehet tudni, kiben mi lakozik — hacsak nem „címeres gazember” valaki —, az egyik este, miközben Budán már javában folyt a harc a szultán katonái és Ferdinánd zsoldosai között, egy izzadt, riadt és zilált férfi jelent meg a táborban; a Dunán egy part felé sodródó ladikból emelték ki, ruházata alapján valami nagyúr, de olyan eszeveszetten kapkodott evező és kísérő nélkül, hogy akár bolondnak is gondolhatták volna.

Amikor a kis magyar táborba vezették, ott azonnal megoldódott minden rejtély — merthogy rejtélyek nincsenek, legfeljebb általunk nem ismert összefüggések, mondta György barát, s még mielőtt valaki ellenvetést tehetett volna: és a csodák! Az más, intett mutatóujjával a szerzetes. A nyomorult, szánalmas alakra nézett és azt gondolta:

Lám, ha bőrünk nem forog közvetlenül veszélyben, milyen historikusán tudunk beszélni akár szomorú, drámai eseményekről is, s úgy tekintünk a víztől csöpögő ruházatú, elgömyedt, átfázott emberre, mint valami mesefigurára.

Pedig ez az ember néhány órán belül már harmadszor gondolta úgy, hogy befellegzett neki a földi pálya — nos, ezek is kirakatszavak; halálfélelmében vacogott, hadakozott, hogy még lélegezhes-a 141 E-