Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

A peg el megint bosszantóan kétértelmű, de mégis elengedhetetlen választ adott erre: „Ha valóban szükséges, a szolgálat majd megkövetel magának, vagy békén hagyja az öreg sajóládi pegelt.”

S amikor végre minden népség távozott a kolostorból, György barát visszasietett, hogy följegyezze magának, hányán voltak, mennyi ideig, mennyit ettek és ittak, hány gyertyát olvasztottak el, s a lovak mennyit ropogtattak a jó zabból. Pontosan, tételesen, egymás alá, nehogy egyetlen adat is elvesszen. Pedig - mint tudjuk — nemigen felejtett.

A király seregét — nem volt valami nagy tett a nyomorult, sze- dett-vedett népséget elintézni — Tokajnál szétverte a másik király serege. Zápolya ide-oda szaladt, azt hitte, visszahúzódhat Erdélybe, mint valami hegyi odúba, de onnan is tovább kellett állnia. A kisgyerek, ha már kifogyott mindenféle teheteden toporzékolásból, visszaszelídül anyja mellé — így vonult János az egykori tescheni hercegnő tamówi birtokára, mintha ott azt mondhatná végre: nem ér a nevem.

Három év telt el, az augusztus már emyesztette a nyarat, nagy lomhán födte be a dombok hátát és a lejtőket. Olyan lomhán terpeszkedett szét, mint a nyárádi homokdűnék alatt a török sereg; az eleje már napokkal korábban megállapodott, de amott hátul még mindig érkeztek mindenféle különös népek, szekerekkel, állatokkal — akárminek tekintsük is őket, a tömegerő tekintélyével.

Pécs felől kisebb csapat tartott arrafelé. Hiába a nyári hőség, a rangot mutató öltözetet nem nélkülözhették. A király izzadt, de ugyanúgy Frangepán Ferenc kalocsai érsek, Brodarics István püspök, Werbőczy István, János király kancelláija, Czibak Imre, Pöstyéni Gergely — talán ő bírta legjobban, világéletében kalandor lovag volt, még egyik tagját sem fájlalta — és poros szerzetesi ruhájában György barát. A három év alatt mit sem változott. A déli emberek korán megszerzik azokat a vonásokat, amelyeket aztán hosszú időn át őriznek. Fiatalon idősebbnek tűnnek, később meg nem látszik rajtuk annyira az öregedés. Úgy lovagolt a nemes urak között, mintha ott sem lenne. Különös, de rendelkezett ezzel a sajátossággal: a jelentéktelenségig fölszámolta magát.

Szeretett volna mindenki így tenni, de nekik nem sikerült. Elvégre hová lovagoltak? Arra a mezőségre, ahol három évvel ko^ 133 EE