Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

is, mégsem ehetnek romlott lisztből sütött kenyeret. „A fölösleget el kell cserélnem olyasmire, ami eláll.” S mi áll el? Az ékszerek, a gyűrűk, csatok, fülönfüggők és nyakláncok, mindenféle díszes ötvösmunka - és az arany, minél több, ami aranyból van.

Fölrakatta a gabonával telt zsákokat a szekerekre, s elküldte őket északra, a hegyek közé, ahol nem terem meg a búza. Ott majd lesz értéke. S hozták is vissza cserébe az arany- és ezüstholmit. Mert hiába a sok értékes csecsebecse, ha nincs mit enni, semmit nem érnek. „Jól van, jól van, hordjátok be a szobámba!” — és engedelmeskedtek neki, mert a perjel nagy úrnak számított. Még egy nyomorult gyűrűt sem mertek ellopni útközben, mert azt gondolták, György barát valahonnét úgyis a nyomára jut. Féltek a bűntől, hogy meglátszik rajtuk.

György barát csöndes, nyugodt időben, hogy senkinek ne tűnjék fel, kihordta a kincseket a sekrestyeszekrény mögötti üregbe. A kulcsot magánál tartotta, azok a testvérek meg, akik tudtak a titkos hely létezéséről, az árulás bűnének förtelmes szenvedésétől rettegve, nem szóltak senkinek. Aztán meghaltak, nem maradt senki élőbe zárt titok. Néhány gyanúsan tétova testvér, amikor György barátnak a czestochowai kolostorba kellett utaznia, hogy ott is felügyelje a rendet — „a lélek rendjét nem kell felügyelni, ha van, úgyis van, ha meg nincs, hiába minden emberi akarat” —, egy kancsal-suta délelőttön betört a perjel szobájába, mert nem bírták elviselni a kíváncsiságot és a vágyat: ugyan hogy csillognak a sokféle kincsek?

Csalódtak: egy ágyat találtak, szürke pokróccal letakarva, a fejrésznél a falon keresztet Krisztus-testtel, egy rozoga asztalt, egyik lába annyira meggyöngült, hogy az asztallapot falhoz kellett támasztani, ne inogjon, s még egy szék árválkodott ott. Aztán néhány könyv - az asztal és az ágy között félúton, hogy innen is, onnan is könnyen el lehessen érni.

A betörők azt gondolták, a perjel az ágyba rejtette a gazdagságát - de ott sem találták. Aztán a padlóra gyanakodtak. Hátha valahol lyukat mélyített, s abban tartja a kincseket. De csak durván faragott kőlapokat találtak. Kimerült a fantáziájuk, csüggedten hagyták el a szobát: ki érti ezt?

Ám ennél is nagyobb lelki gondot okozott nekik a bűn, amely a tett elkövetése után megülte a lelkűket, mint a túlságosan zsíros

A3 115 Er