Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
nem pusztítja el a termést; adakozik, mert ez a természete. Nem gyakorol kegyet, nincs benne semmi nagyvonalúság — egyszerűen ilyen.” György barát nem gondolta, hogy a teológiában tovább kellene jutnia ennél. Novíciusi idejében éppen itt, Sajóládon betűzte végig a leghíresebb teológusok műveit, s nem azért, mert fárasztotta az olvasás, hanem azt gondolta a könyvek fölött: „Istent nem kell meggyőzni arról, hogy van, a sok bölcs inkább saját bizonytalan hitét szeretné okoskodásával megtámasztani.” Engedélyt kért, hogy minden olvasás után sétálhasson egy nagyot. Megváltozott a sajóládi kolostor élete. Megváltozott, a szerzetesek érezték ennek jótékony hatását, bár a perjelt nem értették. Azt gondolták, ravasz déli ember, aki mindenkin ki akar fogni, látták ugyan imádkozni („imádkozik vagy csak praktikáit szövi?”), mégsem tudták kiismerni. S az ilyen embert egyszerre rettegték és tisztelték. A falvak népe a legnyomorúságosabb időkben is a kolostorhoz fordulhatott segítségért: mindig akadt ott élelmiszer, vetőmag, és ha valami vész pusztította el az állatokat, a következő tavaszra György barát újakról gondoskodott. így aztán kevésbé lopták meg a parasztok a pálosok birtokát. Nem is szerzetes ez, hanem üzletember, suttogták. Nem értették György barátot, volt, aki fráternek szólította, más Utyeszeno- vicsnak, mások Martinuzzinak. „Annyi neve van, hogy ki sem ismerni.” Rejtélyesnek látták, s az ilyen emberről mindig többet gondolnak, mint amennyit a valóság és a józan mérlegelés megengedne. Ez zavarta leginkább a rendtársait, a rejtőzködése, a kiismerhetet- lensége. Egyszer igen nyersen intézkedett, még éjszaka is kiküldte a szerzeteseket, őrködjenek a földeken, hogy el ne lopják a termést, máskor meg magában sétált, és senki nem tudta, vajon miféle gondolatok járnak ilyenkor az eszében. Az oratóriumban leborult, és hosszú ideig öklére hajtott fejjel maradt. „Imádkozik?” „Ugyan, biztosan alszik.” „Annyi a bűne, hogy nem győz imádkozni.”-a 102 E-
