Móra Ferenc: Somogyi Károly emlékezete (Szeged, 1923)
10 koronát, ami majdnem annyi, mintha békében 400 koronát kaptunk volna a 18,000 helyett. Ki segíthet ennek a nagy múltú és még nagyobbra hivatott kultúrintézménynek a toldott-foldott életén, amelynek így csak a halál lehet a vége? Az állam, a város? Kicsit frivol kép ezzel az alkalommal, de amikor az állam azt mondja, „bírja a gazdag Szeged", a város azt tartja, „az ilyen fontos kultúrintézményt az államnak kell felkarolni“, akkor nekem a deresedő ember története jut eszembe, akit ifjú kedves is dédelgetett, öreg hitves is. Az ifjú kedves addig irtotta hajából az ősz szálakat, az öreg hitves addig szedegette a feketéket, míg közös szerelmük meg nem kopaszodott, akkor aztán nem kellett egyiknek se. Itt nincs más segítség, csak az, ha a Somogyi Károly lelke szállja meg a társadalmat... * Szeretném idézni ezt a sokrétegű, ellentmondásokban gazdag, mégis harmóniás lelket, de kevés a tárgyi fogódzóm. Életének nem volt biografusa s ami adatot találtam, abban semmi sincs, ami a rendkívüli embert éreztetné. Itt-ott egy determináns, amely megszabja élete irányát. 1811-ben született Tiszaföldváron, az apja, Somogyi Csizmazia Károly — Csizmazia volt a család igazi neve — ügyvéd és a Podmaniczky bárók bonorum direktora, nagy olvasottságú és sokkönyvű ember, fiatalon a Hasznos Mulatságok szerkesztője, később passzionátus historikus, Dentumogerek címen kicsit délibábos könyvet is írt a magyarok eredetéről. Az anyja Kelemen Borbála, testvérhúga Kelemen Lászlónak, az első magyar színigazgatónak, a szegedi Kelemen-család ősének, szeret irogatni maga is, németből való fordításait Kazinczy dicséri, — világos, hogy ennek az emberpárnak a gyermekéből nem lehet se híres kapitány, se szolgabíró, ebből csak az lehetett, ami lett: tudós, író, könyvek és- virágok embere. Talán a magyar katholicizmus harcos vezére, a protestantizmus pörölye se lesz belőle, ha nem protestánsnak
