In memóriam prof. Dr. Leel-Össy Lóránt - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)

Sok-sok kép van kora gyermekkoromból, amiknek kellemes emléke gyakran felidéződik bennem. Többek között a békés csendes reggelek, az ébredésem a másik szobából átszűrődő villanyborotva finom zümmögése, a kisrádió hangja... Vagy még korábbról, a meséket idéző nagy fehér borotvahabok...álltam és csodáltam, ahogy Apukám borotválkozik. Amikor észrevett kaptam egy habpöttyöt az orrom hegyére. Nevettünk... Ez szertartássá válva végigkísérte kora gyermekkoromat. És a vasárnap reggelek... egészen apró, néhány éves korunkban, a legpazarabb játszótér számunkra a szülői ágy volt. Ilyenkor „lerohantuk” Apukánkat és a térdén csúszdázva hancúroztunk. Csoda-mese játék volt. Anyukánk „kimenekült „reggelit készíteni. Néhány éves lehettem, de élénken él bennem, látom Édesapám vidám, játékos tekintetét. Édesapánk alapvetően optimista, vidám, egészséges humorérzékkel megáldott ember volt.

Csodálatra méltó volt erős hite az Életben, becsületessége-egyenessége, erkölcsi tartása, akaratereje, kitartása és karakán bátorsága. Ezek a tulajdonságok, amik átsegítették őt az embert próbáló küzdelmeiben, ezáltal töretlenül állva tudott

maradni és tovább tudott lépni egy sikeres élet felé. Munkabírása felülmúlhatatlan volt. Anyukámmal sokszor megjegyeztük, hogy ketten együtt sem vagyunk képesek annyit dolgozni, mint Apuka, pedig mi sem élünk tétlenségben. Fáradtságról, de egyéb másról sem, soha nem panaszkodott. Ha valami bántotta, vagy bármi aggasztotta nem terhelt vele senkit-még Édesanyánknak is csupán akkor mondta el, amikor már megtalálta a megoldást a problémára. Jóakaratú, jóember volt. Nem tűrt semmi intrikát, leállított minden ítélkezést.

Halála napjáig tevékeny, fáradhatatlanul aktív volt, de ez az aktivitás bölcs békességgel, végtelen nyugalommal társult.

4