Orvos sírok az esztergomi Belvárosi temetőben - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)

Előszó

több szempontból is, ahogy erről egy helyi újság beszámolt 1915. június 24-én:

„Háborús házasság. Dr. Schleifer Mátyás, orvosi testületünk szeretetre méltó és ambiciózus tagja, ki az év kezdetétől az Elba melléki Milovce-Nimburg, csehországi hadifogolytábor katonaorvosa, a napokban lépett házasságra szép és szellemes menyasszonyával: Brunner Gizikével.”

A háborúból szerencsésen hazatért, házassága azonban nem volt „szerencsés”.

Egy nap arra ment haza, hogy üres a lakás, felesége egy bencés tanárral örökre eltávozott, magával vitte fiúkat is. Attól kezdve Schleifer Mátyás az agglegények életét élte, és a munkájába temetkezett. O volt az, aki éjjel-nappal, sárban-fagy- ban mindig hívható volt, a karácsonyi és húsvéti ügyeletek elvállalója. Kossuth utcai rendelőjét tömegek keresték fel minden nap.. Mindenkihez, mindig volt jó szava. Nem pénzért gyógyított! Betegei tisztelték és szerették. Nagyszőllösi Ottó így emlékezett rá:

..„Talán abban volt a legnagyobb, hogy a betegét végigkísérte bajában. ...Soha vád nem érte, mert nem érhette, a családok bizalma, hite ezt meg nem engedte. Betegen itt feküdt a belgyógyászaton, a földszinten. A kórterem ajtajában búcsúzott tőlem, valahogy így: „Képzeld, gyerek össze-vissza mondják, hogy kifele megyek a bajból, gyógyulok. Csak félig van igazuk, kifele tőletek az örökkévalóságba”. Csak megjegyzem Horeczky Géza bácsi is ebben a kórteremben volt, 0 hamarabb távozott közülünk....

Számos anekdota és legenda kísérte munkásságát. Álljon itt egy melyet Szabó Mária könyvtáros írt le a városi lapban 1987-ben és mely azt bizonyítja, hogy bár szíve tele volt jósággal és segítőkészséggel, de azért nem engedte, hogy kihasználják:

„Egy vasárnap, késő este beteg gyermekhez hívták, az anya jött érte. Matyi bácsi követi őt a sűrű esőben, a sötét utcán. Jó messzire van a lakás, ahol kiderül, hogy a gyereknek semmi komoly baja, csak előző heti iskolai hiányzását szeretnél igazoltatni. Lelkem, nem gondoltam, hogy kell majd a pecsét - mondja Matyi bácsi - otthon maradt: jöjjön vissza hát velem az igazolásért. Matyi bácsi jól beletaposott kalucsnijával minden pocsolyába, alaposan összefröcskölve az asszonyt. Amikor az már nem bírja tovább tűrni, és méltatlankodik, a doktor szelíden nyugtatgatja: - Jaj, lelkem, nem látok én jól... S amikor házának kapujához érnek: - Tudja mit? Jöjjön inkább holnap reggel, akkor írom meg azt az igazolást - búcsúzik tőle Matyi bácsi.

73