Orvos sírok az esztergomi Belvárosi temetőben - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)

Előszó

DR. MALLASZ TIBOR (1900-19721 1900 október 24-én született Esztergom­ban. Középiskoláit és a az egyetemi tanul­mányait a fővárosban végezte. Diplomáját 1924-ben szerezte meg. 1924-től 27-ig a Debreceni Egyetem Bel- gyógyászati klinikáján dolgozott, itt szerezte meg szakvizsgáját is. 1927-tőla honvéd orvosi karban folytatta pályafutását. M. kir ezredorvos lettl935-ben vette feleségül az esztergomi Etter Magdol­nát (1913-1999). Esztergomban volt a városi tiszti főorvos és az OTI felülvizsgáló főorvosa lett. A hosszú katonaévek után a hivatása mellett szelíd, de hasznos hobbit választott. 1972. június 8-án bekövetkezett halála után a Mikrobiológiai Közlemények így bú­csúzott tőle: „Dr. Maliasz Tibor orvos, gombaszakértőnk, volt közegészségügyi főfelügyelő, hosszas betegség után 1972. június 8-án Esztergomban elhunyt. Távozása az élők sorából nemcsak egyik legrégibb, koszorús jelvénnyel kitüntetett gombaszakértő elvesztését jelenti. Szervező erejével létrehozta a budapesti TIT. Szakkör mintá­jára az első vidéki gombász szakkört, melynek két évtizeden át vezetője és motorja volt... "annyira szerette a gombákat, hogy még betegen is kivitette magát az erdőbe, a lelőhelyekre”.. M.kir. ezredorvos, városi tiszti főorvos és országosan elismert gombaszakértő! Érdekes élete lehetett! Nyugodjék békében! Dk ETTER JENONE MATTYASOVSZKY MÁRIA* 1892. XII. 17 -19 63. XII. 29djJ ~Wa VETTER PAL 1S99 jun.16 D53 mái.líl VETTER KÁLMÁN 19061119 - 19721121 Dr.MALLÁSZ TIBOR 1900X24-1972 V18 * OrSZÉLL ENDRE 1905 XII27-1977 VII9. űr.SZÉLL ENDRÉNÉ SZÜLETETT í £TTER SAROLTA MEGHALT I98S XI9 ( 1 0r HALLASZ TIB0RNÉ ETTER MAGDA 1913 V.10 - 99.VU.16. Dr ETTER KALMANNE 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom