Leel-Össy Lóránt: Húszéves az esztergomi Neuropsychiatria 1968-1988 (Esztergom, 1985)

Tartalom

5

ismerték az elmebetegellátás távlati tervét és részben el is fogadták az abban foglaltakat. Megyénkben, ami szinte „fehér folt"-ja volt az ideg- és elmegyógyászatnak, ez a „részben" is nagyon sokat jelentett. Nemcsak az egészségügyi, hanem a tanácsi, politikai vezetés is egyre megértőbbnek bizonyult, amikor Esztergomban már „megnyertük" a csatát.

Két év után olyan szervezettség volt az esztergomi osztályon, hogy komoly tudományos munkára is lehetett gondolni, ami az első, nehéz időkben nagyon hiányzott. A kandidátusi fokozat, külföldi és hazai kongresszusokon való rendszeres részvétel, a helyi tudományos élet felpezsditése lassan szintén meghozta gyümölcsét. Osztályunkat nemcsak a barátaink, hanem a semleges vagy - szerencsére elvétve akadó - negativ emocionális töltéssel szemlélő kollégák is csaknem „klinikai szintű munka" jelzéssel emlegették.

A kivívott szakmai, emberi megbecsülés azt is jelentette, hogy betegeink száma egyre gyarapodott, hiszen nemcsak területünk 107 C00 lakosát láttuk el, hanem mindig segítettünk az „elhanyagoltabb" részek /Tata, Komárom, Kisbér/ szakmai ellátásában is.

A korszerűtlenül kicsi, zsúfolt osztály már-már komoly psy- chés megterhelést jelentett mindenki számára. A problémáinkat ismerő, munkánkat méltányoló vezetők csakhamar belátták, hogy bővíteni kell az osztályt és ezért az 1980-85-ig terjedő tervidőszakban hozzájárultak egy korszerű 150 ágyas osztály megépítéséhez. Ebben vitathatatlanul sok segítséget adtak az akkori szakmai miniszteriális vezetők /Schulteisz, Füredi/, de megyei, városi tanácsi vezetők is támogatták a tervet. Külön említést érdemel Mokri Pál segítsége, aki