Leel-Össy Lóránt: Húszéves az esztergomi Neuropsychiatria 1968-1988 (Esztergom, 1985)

Tartalom

3 geinket addig ellátó kórházból 30-40 krónikus, szociális otthonba való beteg áthelyezését elhárítsuk. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az egész megyében mindössze 94 elmebeteg szociális otthoni ágy volt nagyon vegyes diagnózisu betegekkel.

A más szakmák orvosai az ideggyógyászatot alig tudták elkülöníteni az elmegyógyászattól. Nem hallottak pl. a discus hernia műtéti gyógyításáról, a krónikus subduralis haemato- máról, angiográfiáról, EEG-ről, EMG-ről, nem ismerték a li- quor-vizsgálat fontosságát stb. Mindezt rövid hónapok alatt - még az átalakítás szakában - bizonyítani, illetve ismertetni kellett. A nehézséget fokozta az, hogy nem volt szakorvos, szakápoló, aki a főorvos szervező, gyógyító munkáját segítette volna. A műszerek beszerzése, vizsgálatok megindítása, laboratóriumi munka megszervezése mellett szakápolói tanfolyamot is be kellett indítani és a néhány orvost szakorvossá képezni. Meg kellett győzni a kórház vezetőségét és a megyei vezetőket is arról, hogy mennyire más az ideg- és elraegyógyászat, mint ahogyan azt gondolják. A „nyitott kapu" elv megvalósítása is komoly problémát jelentett, hiszen mindenki félt az elmebetegektől.

Sok-sok vita, megbeszélés, erőlködés és főleg napi 16-18 órás munka meghozta gyümölcsét: rövid egy év alatt megvalósítottuk mindazt, amit egy akkor korszerűnek számitó ideg- és elmeosztályon lehetett. Nagyon sok segítséget kaptunk Juhász, Mérei, Pásztor, Tariska professzoroktól, Török Pál főorvostól, arai lehetővé tette azt, hogy mind elmegyógyászati, mind ideggyógyászati, illetve idegsebészeti betegellátásunk meghaladta az akkori „vidéki" szintet. Az osztályunktól 200 méterre lévő ESG-gyár /Medicor/ rendkívül sokat segitett