Kórházigazgatók Esztergomban II. - Kolos füzetek (Esztergom, 2017)

közé kerültem. ...Váratlanul meglátogatott egy fraiburgiprofesszor Németország­ból, aki közleményeimből ismerte a nevemet. Megnézte az osztályomat és nagyon meg volt elégedve, de én meghívtam a lakásomra is. Rendeltem hidegtálakat, és amikor bevezettem csöpp kis otthonomba, azt mondta: kollega úr, nem akarom megbántani, de az én kutyám jobb körülmények között él, mint ön. Felajánlotta, hogy kapok egy 6 szobás házat bérbe és azonnal állást, mert nagy szüksége lenne rám. 1981. május 1-én így elhagytam az országot.” Ez akkor disszidálásnak számított. 5 évig nem jöhetett haza. Németországban megkapta az állampolgárságot. Erről így nyilatkozott: „ Végeztem nem kis költséggel családfakutatást és kiderült, hogy őseim az 1200-as évekig visszamenőleg németek voltak. Ennek ellenére ma is büszkén vallom magam magyarnak.” Nem volt már fiatal, amikor újraépítette pályáját Németországban. Rengeteget dolgozott és elismert orvos lett ott is. Élete vége felé sokat betegeskedett. Esztergomhoz soha nem lett hűtlen. Ami­kor tehette vissza-vissza tért barátaihoz Szent István városába. Ilyenkor a kór­házba is ellátogatott, 2009-ban halt meg Németországban. Hamvai magyar földben nyugszanak! Életének bizonyára voltak ellentmondásos mozzanatai, pályafutásának pontos vázolása hely és orvostörténészekre vár. Szerette az életet, a hivatását, a világot, az embereket, a nőket, a vadászatot. Be­fejezésként egykori beszélgetésünkből idézek, melyet a magnószalag is rögzített: „Büszkén mondhatom, hogy több mint egy tucat tanítványom osztályvezető főor­vos, és ez nagyon jó érzés. Hogy én adtam-e nekik valamit, vagy ők voltak okosak nem, tudom. Egész életemben kivétel nélkül valamennyi beosztottammal a legjobb viszonyban voltam, és nem tudom miért, azt hiszem, szerettek is. Nem csak az or­vosok, a nővérek is”.... 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom