Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)

ifj. dr. Prokopp Gyula

győzködték, hogy meneküljenek, de ők erre egyáltalán nem gondoltak. Gyuszinak a szinte mozgásképtelen édesanyjával ilyesmiről szó sem lehetett, tehát maradtak. Életük az ostromlott városban veszélyben volt, de legalább otthon voltak. Tudták, hogy Isten kezében van az életük. Imádkoztak Istenhez, és bíztak abban, hogy Isten megsegíti őket.

A mindennapi tennivalókat azért el kellett végezni. Ezekhez fel kellett jönni a pincéből. Legalább a tűzhelyben be kellett gyújtani és főzni kellett. De ha sikerült főzni, akkor a meleg ételt meg is kellett enni, és mosakodni is kellett, meg a mellékhelyiségre is el kellett menni. Ezek elvégzését sokszor nehezítette az a körülmény, hogy nem mindig volt biztosítva a villany- és a vízvezeték-hálózat működése. így be voltak rendezkedve arra, hogy vödrökben mindig álljon rendelkezésre tiszta víz, másrészt gyertya, gyufa, petróleumlámpa és petróleum. A fegyverropogások közötti nagyobb szünetekben vagy csendesebb napokon pedig iparkodtak mozogni egy kicsit, körülnéztek a környező üzletekben, hogy érkezett-e valami élelmiszer vagy más szükséges holmi, néha még meg is látogattak egy-egy rokont vagy ismerőst. Persze az üzletek többnyire zárva voltak, csak ritkán akadt eladni való árujuk.

Ennek a félig-meddig pincelakó életnek március 21-ével lett vége. Akkor foglalták el az orosz csapatok Esztergomot. Megszűntek a harcok. El lehetett kezdeni a pincéből való felköltözést, persze csak lassan. Ugyanis a győztes hadsereg katonái mindenkor szerettek egyes tárgyakat souvenirként magukkal vinni. Ezért minden csak lassacskán került fel a lakásokba.

126