Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)
ifj. dr. Prokopp Gyula
Mivel az iskolát hadi célra már tavasszal lefoglalták, így ősszel a tanítás a Kaszinó épületében kezdődött el, de ott sem tartott sokáig, a front közeledtével ott is megszűnt. Novemberben összeszedték a zsidókat, majd az összegyűjtötteket a városon keresztül a vasútállomásra kísérték. Az ablakokon keresztül nagy megdöbbenéssel nézték a gyerekek a menetet. Nem értették. A keleti fronton a 6. gyaloghadosztályt ért veszteségek miatt a hadosztályt kivonták a frontról, és decemberben feloszlatták. Gyuszinak szerencséje volt, mert nem alakult olyan újabb hadosztály, ahol szükség lett volna rá, ezért 1944. december 9-én szabályosan leszerelték. Még aznap este Esztergomba ért, de a legnagyobb veszély ott leselkedett rá, amikor már majdnem hazaért. Egy részeg nyilas ugyanis katonaszökevénynek vélte, kötekedni kezdett vele, majd agyon akarta lőni. Sikerült tőle elfutnia, megszöknie. Végül egy egész háztömböt került meg futva, és úgy zörgetett be az ablakon, kérve, hogy gyorsan nyissanak kaput. Egészen kimerülve esett be a kapun. Közben a könyvtárszobába két német őrmestert szállásoltak el. Ezek már nem a világhódító németeket képviselték. Egyikük nagyon barátságos volt. Isti élvezte, hogy tud vele németül beszélni. De az is előfordult, hogy a Kossuth utcára néző szobából a németek kiterelték a családot, majd néhány német tiszt jött oda, becsukták az ajtót és haditanácsot tartottak. Ekkor már közeledett a front Esztergomhoz. A korábbiakban Esztergomot aránylag keveset bombázták, ekkor azonban már egyre gyakrabban. A családi ház lényegében épen maradt a bombázások során, de 123