Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)

ifj. dr. Prokopp Gyula

juk, illetve a másik családhoz. így egy időben felváltva járt Eggenhofer doktorékhoz és a Prokopp családhoz. Május 30-án volt Isti elsőáldozá­sa, amire Brückner atya készítette fel. Erre Gyuszi is haza tudott jönni. Nyár végétől egyre többször volt légiriadó. Mariann ezekről így írt fér­jének: „[...] Délelőtt kétszer is volt riadó, reggel a kórház kápolnában vol­tam szép szentséges mise volt [...] az egész ország riadóztatva volt, és mégis tudtam, hogy baj nélkül ha­zaérünk mi is és legközelebb te is." Őszre Istit beíratták a városi Szent Imre elemi is­kolába, ahol Gábriel István tanító úr tanította az első osztályt, melybe 43 fiú járt. Isti már közeledett hét­éves születésnapjához, mikor végre elkezdte az elemi iskolát. Előző évben még nem vették fel, mert az isko­lakezdéskor, azaz szeptember 1-jén még nem töltötte be a hatéves kort. Ebben az évben pedig a tanítás nem indult el szeptemberben, hanem csak novemberben. A légiriadók előtt általában a rádió adott riasztást németül és magyarul: „Achtung, achtung Lichtspiele! Riadó Bácska, Baja!"Majd utána a gyerekek mondták: 120 A kis Marika édesanyjával (1942)

Next

/
Oldalképek
Tartalom