Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)
Dr. Szendrei Róbert: A Lőrinczy család Esztergomban - családtörténet rövid történelmi háttérrel
Orvosi értekezését a vörhenyről 1847-ben készítette. Az ajánlás sok mindent elárul a két fivér kapcsolatáról: „Tisztelt 's szeretett testvéremnek Lőrinczy Rudolfnak háladatos öccse." József 1844-ben másodéves medikus volt, amikor elvesztette édesapját. A végzős Rudolf József mellé állt, és a hagyatékból megteremtette annak az anyagi lehetőségét, hogy befejezzék az ak- Az orvosi értekezés címlapja kor igen költséges egyetemi képzést, valamint erősítette testvérét emberileg, szakmailag. Lőrinczy Pál nem élhette meg, de mindhárom fia orvos lett. Rezső és József, valamint az édesapjuk halálakor négyéves Pál. Pált a velük egyidős második feleséggel, Molnár Annával szinte gyermekükként a két idősebb fivér nevelte fel. Ifjabb dr. Lőrinczy Pál (1840-1864) az Esztergomi Bencés Gimnáziumban érettségizett, és a Magyar Királyi Orvosi Egyetemet elvégezve 1864- ben orvos lett. A két fivér, édesapja emlékét ápolva, a diplomáig segítette a náluk húsz évvel fiatalabb öcs- csüket. A hátramaradt írásokból úgy tűnik, hogy Rezső volt a szigorúbb, és József a megengedőbb öccsük nevelésében. miKISI UITKk»y.ts VORHENYRQL. OHVUS uoctohkA BÍTST.ÍSA fSNi.ttsI.ifUU: lőrincit myy PKMTES. BEIMÜL NYOMTATÁSA IMI. 91