Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)
Dr. Szendrei Róbert: A Lőrinczy család Esztergomban - családtörténet rövid történelmi háttérrel
városban és a királyi városban a magyarok, jelentős számú német és szlovák kisebbség mellett. A várőrségben megmaradt rácok és az itt letelepedett görög és macedón kereskedők alkották a görögkeleti egyház közösségét. A Vízivárosban egy átalakított dzsámit használtak templomul, majd 1738-ban elkészült a jezsuiták temploma, a Vízivárosi templom. A korábbi Szent Péter templom helyén 1699-ben ideiglenes templomot építenek, majd 1761-ben készül el a Szent Péter és Pál templom, amelyben tartják a városi magisztrátus ünnepélyes üléseit. (i, 2.) Lőrinczy család Az Esztergom városába települő első nemesi családok egyike volt a Lőrinczy család, melynek leszármazottai közül sokan ma is a város lakosai. Az itt élő leszármazottak, felmenőik révén 276 év óta Esztergom városi polgárok. A család számos más, régi esztergomi családdal házasodott, törekvő tagjai szellemiekben, anyagiakban, tekintélyben egyre magasabbra emelkedtek. A magyar nemzeti emlékezet megőrizte a főnemesi családok múltját, a jobbágyok és a parasztság életformája jól feldolgozott. A városi polgárság történeti emlékezete azonban még dokumentálásra SZEHTÁSfUHÁMÍ IÖBÍMTZY GSftlkD ciímíri. A Lőrinczy család címere 63