Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Osvai László: A Kamenszky család

Külön kiemeli és részletezi a mozgás szerepét az egészség megtartásában, de ugyanakkor figyelmez­tet, hogy: „nem csak a' testet mozgatni, hanem az el­mét is gyakorolni kell; mert a' Lélek a'testtel olly szo­ros kapcsolatban s öszveköttetésben áll, hogy egyik a' másik nélkül nem is munkálkodhatik". Fontosnak ítéli a nyugalmat és a pihentető alvást. Megadja az egyes életszakaszokban az alvásigényt, és még az ágy milyenségére is kitér. Kihangsúlyozza a tisztaság fontosságát is. így ír ebben a szakaszban: „Kik fejőkön takarót, vagy süve­get viselnek, hosszú hajaikat vágassák le, igen sürü hajókat nyírás által ritkítsák (üstökös Magyarjaink erre nehezen fognak hajlani), orczájokat ne fessék". A következőkben „A külső érzések" fejezetben az érzékszerveinkkel kapcsolatos egészségügyi problé­mákat tárgyalja a szerző. Külön és részletesen foglal­kozik a látás szervével, a szemmel. A születéstől kezd­ve ad tanácsokat: „a szüléknek szoros kötelességük gyermekeik iránt a' szüléssel kezdődik". ,,A' született gyermek' szemeit napjában gyakran friss vízzel tisztogassák meg." Tapasztalata szerint ,,a' rövidlátású emberek jobbára nagyobb városokban neveltettek". A gyermeket a mécs nélküli alváshoz kell szoktatni - írja. Ma már talán megmosolyogtató a következő állí­tása: „mingyárt asztal után mélyen ne gondolkodjék, nehéz számvetésekben, vagy feladásokban fejét ne törje, mert a' ki ezeket cselekszi, nem csak a' gyo­mor-emésztést hátráltatja, hanem szemének is árt". 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom