Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Osvai László: A Pfalcz család

■■■ épült, Eggenhofer I igazgató ügyes inté- ™ zése alapján állami pénzből. Ezt a felada­tot azonban soha nem látta el. Az épület ter­veit Olgyay Aladár és Olgyay Viktor építész- mérnökök készítet­ték el és a kivitelező Pfalcz Tivadar volt. Nem volt egyszerű abban az időben az építés. A kórházban folyó építési munkák egyre-másra elakad­tak. A nehezen előteremthető építőanyagokból egyre több óvóhely épült. A hadi események a kórház életét is alapvető­en meghatározták. Az új praetuberkulotikus osztály épületébe is sebesültek kerültek. Sok évvel később a gyógyszertárnak, illetve a Gyermekosztálynak adott helyet. Furcsa játéka a sorsnak, hogy a Pfalcz Tiva­dar által épített két épület is - a szülészet és a praetuberkulotikus osztály - bombatalálatot kapott a háború alatt.10 A háborús károk felszámolásában már csak kor­látozottan vehetett részt a neves esztergomi építő. A Bazilika sérüléseit még korrigálhatta, de újabb meg­bízásokat már nem kapott. 1949-ben pedig megjelent házában egy hátizsákos ember. Elvitte a cég összes 10Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig. Esztergom egész­ségügyének története. Esztergom, 1987, Városi Tanács Egyesített Kórházai. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom