Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)
Dr. Osvai László: A Palkovics család
Dr. Osvai László: A Palkovics család Kevés esztergomi van, aki előtt ne csengene ismerősen a Palkovics név. Sok évtizedes hagyomány szerint koszorúzunk március 15-én a Honvéd-temetőben, ahol Palkovics Károly síremléke is áll. Vélhetően valamennyi esztergomi fiatal ült már, és nem feltétlenül egyedül, a naplementét nézve a Palkovics László emlékére állított pádon. Jelen dolgozatomban kísérletet teszek arra, hogy az esztergomi Palkovics családot jobban megismerhessük. A családban az a szájhagyomány járja napjainkban is, hogy a távoli ősök Horvátországból kerültek Magyarországra. Érdekesen cseng ezzel egybe Fényes Elek véleménye: „Sengvicz, (Nagy), tót falu Poson vgyében, Bazintól keletre 5 fertály órányira, egy kellemes vidéken, 712 kath., 2 ref., 11 zsidó lak. Hajdan (1550-ben) Benicius Miklós költöztette ide elődeiket Horvátországból, és most egészen eltótosodtak [...]"í A Palkovics család nemesi előneve, melyet 1888-ban kaptak Ferenc Józseftől: „senkviczi"! „Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Palkovics Károly esztergomi lakos és törvényes 1 1 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leíratik. 4. köt. Pest, 1851, Kozma Vazul ny., 25. p. 156