Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
X.
88 szavágták. Ekkor Kisfaludy a lovas ezredeket is leszál- lítá a nyeregből1), s a hajdúkkal együtt, karddal, kúpjával új rohamra rendelő. Magok az ezredesek állottak a támadó liadoszlopok élére. Es ez elszánt, véres roham most, harmadízben meghozd a várt sikert. A kurucz- ság ostromlajtorjáin sebesen gomolygott föl a falakra, feltűzte zászlait, és berontván, bőszülten konczolá a katonaságot, s a fegyveres német polgárokat. A ki hirtele- nében a belső várba nem menekülhetett: életének nem volt irgalom. Ekközben a várost, zsákmányra veték, a győztes had a házakat kutatta. Végre midőn már nem volt kit ölni, s mit dúlni: a várost minden oldalról lángba borították. — így keserülék meg a kőszegiek a követekre lövetést. Az elesett német katonákon kivid — kiknek számát nem jegyzé föl a történelem — csak városi polgár 300-ig való kaszaboltatok le2), s bár Bottyán maga személyében jelen sem vala : Wagner3) mégis őt okozva kiált fel, nagy szörnyűködvén, e teljesen indokolható tettnél: „Homo crudus, et vel suis pro barbaro habitus!“ Imé, ily alaposan vádol ez az udvari historicus! Toppelstein a kuruczok vakmerő rohamát tapasztalván, elvesztő reményét, hogy a hajdan, hős Jurisics által a török birodalom főereje ellen dicsőén megvédett erősséget megtarthassa; annálinkább, minthogy egy részét immár elvesztette. S az imént még oly gőgös ember, ki alkuról hallani sem akart, annyira meglágyula, hogy midőn látná, miszerént a kuruczok már a belső vár közelébe hordják létráikat, s komoly készületeket tesznek ennek is megostromlására: jónak vélte, végveszélyét elke') Akkoriban szokásos hadi tény. ") Ritter-krónika. 3) Hist. Josephi I.
