Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

X.

86 majd beljebb nyomulván, ostrommal megvették Pécset, a németet belőle kivágva; — Szigetvár elé figyelő csapatot állítottak. Ä Somogyságból csakúgy özönlött hozzájok a sok lappangó kurucz. Sándor László ezrede újra hely- reália; Balogh Ádámé, Hellepronté teljesszámuvá nőtt még Tolnában. A jelentkező nagyszámú hajdúkat is azonnal szállíták illető ezredeseikhez. A három Horváth (Ferencz, Tamás, Mihály) ezerei felnővekedének. így megszaporodván hadaik: míg Balogh, Kisfaludy László és Kiss Gergely Siklóst ostromolták: Sándor László és Hellepront, hogy még többet tegyenek mint utasításuk kiváná: Szlavóniába is átkalandozának. Azon­ban Siklós tornyain már lobogott Rákóczi zászlaja: Balogh Ádám tehát Helleprontot Eszék és Szigetvár felé vigyázóul hagyá, s többi hadaival tovább indúlt. Zala — miként az elébbi megyék — behódola, s Kisfaludy László alá nagy készséggel adá katonáit. A zalai vára-, kát: Sümeget, Csobánczot, Kapornakot, hihetően Kisfa­ludy s a Bottyán által Pápától oda küldött Domokos nyerték meg, mert bizonyos, hogy ekkor mind e várak kurucz kézre jutottak a gyenge erősségű Vázsonykővel együtt, s hogy Kisfaludy László ez alkalommal nem ha­ladt tovább Zalánál, valószínűleg az említett várak vívá­sát intézvén Domokos Ferenczczel. Ellenben Balogh Adám, Sándor László, és Kiss Gergely Vasba törtek be, s átkelőnek — Hidvégnél — a Rábán, Csákyékkai egye- sülendők. Az egyesülés megtörtént, és Pálffyval, Heister- rel folytatott apróbb csatározások között a terv szerént Kőszeg alá szállottak hadaik. Csatlakozott hozzájok a Bercsényi által Karvánál1) átküldött két hajduezer is: báró Sennyey Pongráczé és Színay Jánosé; ezeknek ') Kolinovies szelént Gönyünél, de ez nem valószínű, miután itt sem hidjok sem hajójok nem volt, s Bercsényi fentebbi levelében nyilván Írja, hogy Karvánál küldi át a hadat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom