Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

XLIII.

469 nekbül prédát hánynak; az kik féltekben nem veszik: az hol éri, az német tészi porrá.“ Aug. 30. „Sándor Albert uram referálja, hogy Ocs- kay Balogh Istvánt fölverte, hat zászlóját nyerte el, Lo- soncz táján (Divényen); Balogli-gal megesvén az ló, ne­hezen kaphatott más lóra, süveg nélkül szaladott el. Andreánszkyt mondják hogy elveszett“1). XLIII. A derék Ebeczky István Balogh fölveretését meghall­ván, azonnal sietett dandárával — melyből némi vigyázó sereget mindazáltal Zselíz körül hagya — az ellenség elé. Aug. 21-kén már Füleknél találjuk őt2), a hová Bercsényi is indult. Míg Bercsényi éjtszakára Hajnács- kőre szállana vissza: a hadakat éjjel Pálffy igen gyorsan megtámadd; az előőrsök az Ipoly mellett, kezdették el a puskázást, azalatt a had csatarendbe álla, s rendben vonult Bercsényihez. E csatározásban mindkét részről ejtenek foglyokat3). Pálffy megtudd foglyaitól, hogy Bercsényi Csajághy hajdu-brigádáját magához vonta Haj- nácskőhez, a hová más rendbéli hadak is alkalmasan gyü- lekezének táborra; e hírré letett Gácsvára ostromáról, bombahányó mozsarait visszaküldözé a bányavárosokra, sőt harczot a nyíltabb téren nem látván tanácsosnak ál­lam : maga is rögtön megfordult, s Divényen át Zó­lyomba czafola, és ottan, Ocsova és Gyetva táján a hegy- szorulatokban elsánczolá táborát. Bercsényi lovassága nyomában volt a visszavonulónak, s egész a furészi szo­rosig szép nyereséggel üldözé. Divény, Fülek s környéke ismét a kuruczé lön. ') Andreánszky Zsigmond Balogh István alezredese; elestének ek­kori hire nem volt igaz; később, féleszteudő múlva esett el Romhánynál. . 2) L. Bercsényi alább közlendő levelét. 3) Andrássy Péter lejebb látható levelének kivonata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom