Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

XXXII.

349 többi három brigadérosra: Ebeczkyre, Baloghra, Csajágliyra mindgyárt febr. 17-kén parancsot kőidének a tábornokok, hogy a legészakibb őrállomásokra nyomuljanak, sőt a mennyire lehet, portyáztassanak be Zólyomba is. Csajághy hajdu-dandára — melyhez a vármegyék részéről meg­ajánlott 12,000 portális hajdúból 2210 esett — szépen felszaporodék: mert ekkor már több zászló alatt volt e mennyiség felénél. S a vármegyék teljesen fölszerelve: fegyverrel, ruhával állíták ki e hajdúkat. Danczkából a confoederált magyarok ez év tavaszán több ezer darab puskát hozattak, Lengyelországon át; s hogy a lovassági újonczok is fölfegyvereztethessenek: a kassai kardgyár — melyben a fejedelem által XII. Károly királytól magá­hoz fogadott jeles svéd művesek s ügyes magyar csiszá­rok működének -— április elejéig 8000 darab jó aczéllal lön készen, ama jóféle, széles, görbe szablyákkal, melyek ma is oly becsesek és keresettek. Ismertető jelük: mar- kolatjokon a kassai magyar kardgyár jegye, s pengéjük egyik lapján nap, félhold, csillagok rajzai, a másikon e felirat: F. R. I. N. G. I. A. Azaz: „Franciseus Rákóczi In Nomine Gentis Insurgit Armis.“ Mig Csajághy a hajdúkkal Végles tájára bocsátgatá portáit: Balogh és Ebeczky a Garam és Korpona vize partjain nyomultak előre. S épen jókor, mert a szállít­mányok fedezésére — mint irtuk — Bottyán hadtestéből is 5000 lovas Újvár felé küldetvén: az őrállomásokon meggyérült katonaságra a bányavárosokból a németek mind jobban kezdének lecsapkodni. Örményi Kiss Pál — Vajda András ezredes egyik főhadnagya — Palojtáról febr. 17-kéről sietve irja Bottyánnak, hogy a múlt éjjel a selymeczi és zólyomi német Szenográdon Réz István főhadnagy-társát véletlenül fölverte, zászlaját elnyeré, ha­dában vágott, s fogott is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom