Kókay Krisztina (Esztergom, 2005)
HÚSZ MARIA A csend az alkotás közege (...) Bármily távol áll Kókay Krisztina munkáitól a 18. századi esztétika szenvedélyellenes- sége, textilfestményeinek keresetlen monumentalitása, szűkszavú drámaisága, grafikáinak hol szelíden-líraian rejtőzködő, hol energikusan feltárulkozó világa, lélektani hitelessége mégis a klasszicitás bizonyosságával tölt el. (...)- Némán, fegyelmezetten, a vonalaknak kell a kifejezhetetlent kifejezni. A vonal az elemi megszólalás-kényszer eszköze és nyelve. Bár festőnek készültem, és a színeket szeretem, nagyon nehezen, de rátaláltam arra a formára, amellyel elérem azt, amit akarok. A vonal hosszúsága, erőssége hordozza a jelentést. Ami bennem hangosan szól, az kívül halkan jelentkezik. Nem kiabálni kell, hanem valamilyen más erővel közvetíteni, halkan, de figyelem- felkeltően, ahogy senki más. Ahogy a fény terjed (...).- A vonalaid létező realitások. Ott élnek, lélegeznek a szemünk előtt. Kezdetük van és végük, nem keresztezik egymást, egyéniségek, akik egymás mellé illeszkednek és tisztelik egymást. Tiszták, erősek és védtelenek. Hogyan alakult ki ez a vonalas, sejtes építkezés? A természet szerkezetére való rácsodálkozásközrejátszhatott. (...) Mindig ugyanazt szeretnénk elmondani ugyanarról, csak mindenki másként. Arra törekszem, hogy minél egyszerűbben mondjam el. A csend az alkotás közege. Gyermekkoromban is leültem az esztergomi Duna- partra gondolkodni, ahol csend volt és figyeltem a víz méltóságos és egyben játékos mozgását. A zaj elnyomja a gondolatainkat. Nagy zajban nem hallod meg, ami ember és ember között közvetít. A hallgatás épp olyan fontos, mint a beszéd... „Nem elég hallgatni. Tudni kell, halálos pontossággal, mi az, amiről hallgatunk" - írja Márai Sándor. MAGYAR IPARMŰVÉSZET, 1995/4.,42-43. OLD.
