Magyar György: A százhúsz éves esztergomi sportlövészet története 1865-1985 (Esztergom, 1986)
Előszó
2 A külföldi és hazai céllövészet kialakulása Az emberiség története arról tanúskodik, hogy az ősembernek sokszor véres harcban keményen meg kellett küzdenie az élelemért a létfenntartásáért. Az eredményes harc érdekében segédeszközöket készített és használt. Az ősi kezdetleges eszközök mint a kőbalták, a dárdák, hajítószerszámként is szerepeltek. Az ősember primitív hajítófegyvereit idővel felváltotta a parittya, nyíl, íj, majd később a puska. A XIV.század végétől a puskapor feltalálásával új fejezet kezdődött a lövészetben. Előbb elöltöltős, majd a csappantyú feltalálása után a XIX. század közepétől a hátúitól tős puskák szerepeltek. A XIX. század utolsó évtizedeiben már egy re több pontosabbnál pontosabb lőfegyvert használtak. A fegyverek fejlődésével párhuzamosan fejlődött a céllövészet is. Az első lövészeti versenyeket a "Madárlövészet"-nek nevezett íjlövészeteket felváltották a XV. században puskákkal végrehajtott céllövőversenyek, melyeket elsősorban a Svájcban és Németországban elsőnek alakuló céllövőtársaságok rendeztek. Magyarországon az első céllövő egyesületek csak a XVI. században jöttek létre, a Habsburg-uralom alatt álló Felvidék városaiban: Késmárkon, Lőcsén, Iglón, Szepesváralján. A lövészegyesületek tagjai egy-egy ünnepélyes alkalomkor felvonultak és a "Királylövészet" elnevezésű versenyt rendezték meg. A verseny győztese a lövészek királya címet nyerte el és mellé egy nagy hordó sört is kapott. A hordó sört a résztvevők a helyszínen elfogyasztották. A harci felkészülés fontossága miatt a hatóságok támogatták a céllövő egyesületeket, és mivel 1605-től a céheket hivatalosan kötelezték a török terjeszkedése miatt a városok védelmére, feltétlenül szükségesnek tartották az iparosok és polgárok fegyver- forgatásának és lövészetének gyakorlását az egyesületek irányítása mellett. I.
