Album Strigoniense 1928. januarius 29. (Esztergom, 1928)
országunk javán és érdekében ez az apostoli Szentszék nagy és kiváltságos bizalmának letéteményese. Bíbornoki minőségben már is kinevezést és meghívást nyert a római kúria azon felette jelentős kongregációjába, amely a világegyház legfontosabb rendkívüli ügyeinek intézésében irányít és dönt. Ez a kinevezés is szokatlan kitüntetés, mert e kongregációnak csak római kuriális bíbornokok a tagjai, új prímásunk az egyetlen kúrián kívüli tagja. Hódoló szeretettel fogadjuk és nyomorúságunk közepette nagy reménységgel tekintünk működése elé! Benedictus, qui venit in nomine Domini! Aki Rómában jár és szemlél, az minden tekintetben — első sorban az egyházi vonatkozásokban — megindultsággal átérzi azt. amit kifejez ez a súlyos szó: aeterna. Azon ünnepélyes püspökszentelés szemléletében, amelyet maga a Szentatya végzett a történelmi jelentőségű szentélyben e hó 8-án, valósággal lenyűgözött az aeternitas átérzése. Az új főpásztor várásában most is e felejthetetlen szent ténykedésnek természetfölötti, fenséges hatása alatt állok. Fájdalmas érzéssel írom le e szót: állok. Az Aeternus-nak, az Örökkévalónak kifúrkészhetlen végzése folytán ugyanis az új főpásztor szenátusának, az esztergomi főkáptalannak két kiküldöttjéből, akik a főkáptalan intézkedésére és képviseletében a püspökszentelés szent óráira az örök városba siettünk, e lapokon már köztiszteletben álló és illusztris úti társam, Kohl Medárd püspök nélkül kell köszöntenem az örök városból jövő főpásztorunkat. Lelki elragadtatással szemlélte, miként lesz az a rendi testvére főpaptársává, kinek a sacerdotium szerint ő atyja volt. A szeme előtt lefolyó magasztos ténykedésnél mélyen hívő lelke mintegy fátyolon keresztül kereste, fürkészte az igazi valót, a kegyelmeknek titokzatos világát. Lelke oda szállt már, ahol teljesen megérti a római szent ünnepnek jelentőségét és imádkozik nagy és szeretett püspök-társának áldásos működéséért. A püspökszentelés évszázados, megható szertartásai különös patinát, zománcot nyertek a Sixtinában. Már maga az a tény, hogy a fárasztó szertartást Őszentsége magas kora dacára maga végezte, rendkívüli jelentőséget adott az ünnepi aktusnak. És amikor a Szentatya áldásával püspökké szentelve az új prímás főpapi ornátusban végig vonult a hatalmas Sixtinán és első főpapi áldását adta a jelenlevőkre: feledhetetlen pillanat lesz azok lelkében, akik jelen lehettek a magyarokra oly fölemelő magasztos ünnepen. A művészet nagyszerű alkotásai, a mindenben megnyilatkozó ősi és mindig új hit, a századok hagyományán át egyforma szabályossággal leíolyó mélyértelmű szertartások az ujjongó magyar lelkekben kitörülhe- tetlen hangulatot ébresztettek, mely lenyűgöz, odaköt az örök városhoz. Ott éreztük igazán szívünk mélyéből, örvendő lélekkel : mi nekünk a Róma aeterna. űfl. DRAHOS JÁNOS 32
