Album Strigoniense 1928. januarius 29. (Esztergom, 1928)

képezték. A jogi anyagot ezután VIII. Kelemen és XIV. Benedek bővítették, a későbbi törvényeket pedig XVI Gergelyig bezárólag a Bullarium Romanum tartalmazta. A jogi anyaghoz tartoznak még a későbbi pápák törvényei. az apostoli kancellária szabályai, a szent kongregációk és a római kúria bíróságainak döntvényei, a rítusok és búcsúk kongregációjának feleletei, melyeket mind külön gyűjteményekbe foglaltak.

Ily zűrzavar uralkodott az egyházjog terén. Nem volt gyűjtemény, mely valamennyi egyházi törvényt tartalmazta volna. Aki valamely törvényről világos ismeretet akart szerezni, mindezen jogforrásokat volt kénytelen áttanulmányozni.

Ám ez még nem lett volna a legnagyobb baj. A gyűjtemények anyaga többé- kevésbbé rendezetlen volt. Sokat tartalmazott, ami sohasem képezett egyházi törvényt, többet, ami csak részleges, egy országnak, egy egyházmegyének törvénye volt. Sokban hiányos volt az anyag; nevezetesen, nem foglalta magában azokat a törvényeket, melyeket a jogszokás emelt törvényerőre. Gyakran még azt sem lehetett megállapítani, vájjon erről vagy arról létezik-e törvény, avagy érvényben van-e még bizonyos törvény, vagy pedig milyen értelemben veendő. Egyes törvények az idők folyamán céltalanná, időszerűtlenné váltak, másokon a megváltozott viszonyoknak megfelelőleg változtatni kellett.

Ezért, mikor a vatikáni zsinatra megkezdődtek az előkészületek, a püspöki kar nagy része kérte a Szentszéket, rendezze immár az egyházjogot és ezt a kérési a zsinatban is megismételte.

Csakhogy e kérés teljesítése nem volt könnyű feladat. A legilletékesebbek már régebben foglalkoztak egyházi törvénykönyv szerkesztésének kérdésével. de éppen ők voltak leginkább tisztában azokkal a nehézségekkel, melyekkel e probléma megoldása szükségképen járt. Az óriási kaotikus anyag feldolgozása szinte emberfeletti munkát követelt.

Végre X. Eins erélyes kézzel véget vetett a habozásnak. 1904. március 19-én kelt „Arduum sane munus“ kezdetű motu propriojában elrendelte az egyházjog kodifikálását. A nagy munkát egy soktagú bíboros bizottságra bízta, a bíborosok mellé segítőtársakul kiváló egyházi jogászokat és teológusokat konzul toroknak nevezett ki.

Gasparri Péter bíborost kinevezte a bíboros-bizottság titkárává, főmunkatársává és a konzul torok testületének elnökévé. Az ő hatalmas energiája és munkabírása dolgozta ki a nagy munka tervezetét és irányelveit. Konzultora Bastien Péter belga származású szentbenedek-rendi szerzetes, a római bencés egyetemnek, az Anzelmianumnak egyházjogi tanára lett. E kiváló jogász azonban csakhamar más megbízatást kapott. Gondoskodnia kellett utódjáról. Es a tanár választása egy tanítványára esett, egy egyszerű, még egészen fiatal, de rendkívüli tehetséggel megáldott magyar bencés szerzetesre. így lépett Serédi Jusztinján Bastien Péter teljes örökébe: az Anzelmianum egyházjogi tanára és a kodifikáló bizottság lelkének, Gasparri bíborosnak jobbkeze lett.

Rengeteg feladat teljesítése várt reá, különösen azután, hogy Gasparri bíboros pápai államtitkár lett s így munkásságát meg kellett osztania.

15