Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)
Pifkó Péter - Zachar Anna Színház és közönség Esztergomban - 1816-1870 Előzmények A magyarországi játékszíni mozgalom a 18. század 70-es éveitől bontakozott ki. Röpiratok, újságcikkek serege bizonyították fontosságát. Kármán József 1792-ben megjelent röpiratában a nemzeti színjátszást a szabadsággal, a humanizmussal párosuló ha- zafiság terjesztőjének tartotta. 1790-ben a komáromi születésű Péczeli József a Mindenes Gyűjtemény lapjain a Magyar Theátrum felállításának gondolatával foglalkozik. S hogy ennek megvalósulását elősegítse, mozgalmat indít a magyar nyelvű drámaírás támogatására. Komáromban született az a Simái Kristóf is, akinek németből magyarított darabja az Igazházi egy kegyes jó atya szerepelt az első hivatásos magyar színielőadás műsorán még ebben az esztendőben. 1792-1806 között id. Wesselényi Miklós pártolta a magyar színészetet Erdélyben. 1806-ban Ernyi Mihály vezetésével egy részük Magyarországra jött, s többek között Kultsár István, Komárom szülötte is kérte működésük támogatását Pest-Budától. Először a Rondellában, majd a Hacker fogadó ban játszottak. Az igazgatói tisztet Vida László, Mérei Sándor, majd Kultsár 381