Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)
nek igazolására álljon itt a megnyitó előadás műsora, amely jól jellemzi a további vetítéseket is. Augusztus 30-án és 31-én az alábbi filmeket láthatta a közönség: 1. Angol matróziskola - eredeti felvétel 2. A széttörött tükör - humoros 3. Katonai becsület - drámai 4. Chautyl-crem - amerikai humoreszk 5. Az élet forgatagában - erkölcsdráma 2 felvonásban 6. Willy mint hajós. Németh Gábor közönsége vasárnapokon és ünnepnapokon ért rá, így ekkor vetített, fél négytől 11 óráig folytatólagosan. A sajtóból megismerhettük a Szerecsen mozi további műsorát is, de ez nem tartozik jelen dolgozatunk vizsgálódásának körébe. A Fürdő Szálló programjaiból A Fürdő Szálló vezetése a Korona bioskop megnyitása után sem tett le a vetítésekről. 1908. december 26-29. között minden nap fél hatkor és nyolckor a nagyteremben az Uránia Színház tartott tudományos előadásokat. Feltehetően az 1897-ben alakult Uránia Ismeretterjesztő Társaság egyik előadását láthatta a közönség, amelynek célja volt a művészet, a tudomány és az irodalom együttes hatásával ismeretterjesztő előadások szervezése. Színre került az oberammergaui passiójátékok egyik legszebb darabja, Jézus élettörténete, amit 3 felvonásos bibliai drámaként hirdettek 59 jelenetben. A felolvasást a hirdetés szerint egy hírneves budapes376