Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)
Cseh Tamás Esztergomban Micsoda útjaim voltak nekem szólt Désiré, most, hogy emlékezem, micsoda egy zűrzavar, hány tévedés, tán hazudtam is, és volt egy kevés, volt egy kevés, nem is tudom, hogy hívjam azt, talán volt egy-két este... ami nincs megnevezve, és valószínű, hogy már így is maradnak, nevezetlenül... Cseh Tamás Budapesten született, 1943. január 22- én, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolára és a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. 1964-ben hozta létre Bakonybélen az úgynevezett „Indiántábort". Az indián keresztségben a „Füst a szemében" nevet kapta. 1967-1974 között rajzot tanított a budapesti Üllői úti általános iskolában, nyaranta részt vett a gyermekek balatoni táboroztatásában. 1970 óta dolgozott Bereményi Gézával. 1972 és 1977 között a Fluszonötödik Színház tagja volt (önálló estek: Dal nélkül, Levél nővéremnek). 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket. 304