Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)
SZENT ISTVÁN UTOLSÓ ÉVEI Imre halála súlyos csapásként nehezedett Istvánra. Az apa elveszítette egyetlen fiát, a király pedig az örökösét, aki megőrizte és tovább építette volna a keresztény államot. A krónikák szerint a király nagybátyja fiára, Vazulra kívánta bízni a koronát. Vazul ekkor Nyitra börtönében raboskodott, ahova István csukatta kicsapongásai és oktalan magatartása miatt. Egruth fia Budát küldte az ifjúért, azonban Gizella királyné megtudva férje szándékát, tanácskozva az ocsmány lelkű Budával annak Sebes nevű fiát küldte Nyitrára, aki még atyja előtt odaérkezve Vazul szemeit kitolatta és fülébe ólmot öntetett. Buda már csak a megnyomorított ifjút vezethette a király elé, aki látva annak sanyarúságát keserű köny- nyekbe tört ki. Sajnos betegsége miatt nem tudta megbüntetni a vétkeseket. Csak arra volt képes, hogy nagybátyja, Kopasz (Szár) László fiait magához hívassa, és azt tanácsolta nekik, hogy meneküljenek az országból. Ok a tanácsot megfogadva az ármány és gonoszság elől Csehországba menekültek. Ez a szép történet egyaránt szimbolizálja a szent király kegyességét és a ifjú hercegek gyermeki ártatlanságát az udvari ármánykodásokkal szemben. Kár, hogy nem igaz. Az eseményekkel egykorú Altaichi Évkönyv úgy tudja, hogy Vazul merényletet szervezett a király ellen, és ezért nyerte szörnyű büntetését a megvakítást. Az, hogy fülébe ólmot öntöttek, csak későbbi kitaláció, hiszen azt ember nem élné túl. Imre halálakor Vazul már nem lehetett holmi bohém ifjú. Géza öccsének, Mihálynak a fia, így István korosztályába tartozott. Családos ember volt, felesége egy Tátony nembéli leány volt, aki három fiút szült, a későbbi Mihály-ági királyainkat, Andrást, Bélát és Leventét. Utóbbi korai halála miatt nem került trónra. 97