Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

tak, mint az üldözőik. 899-ben a brentai csatát megelőzően a magyarok Páviától vonultak vissza, valószínűleg zsákmánnyal megrakottan, mivel az őket üldöző Berengárral ennek visszaszolgáltatásáról tárgyaltak.16

Az 1. Henrik által megszervezett rendszer már képes lett volna elhárítani a magyar betöréseket, azonban a belső hatalmi harcok időről-időre lehetőséget teremtettek, hogy egy- egy lázadó herceg szövetségeseként behatoljanak a birodalomba. A problémát végül I. Ottó oldotta meg, aki felszámolta a birodalom megosztottságát. 955-ben Augsburgnál a hercegségek a császárral egyetértésben léptek fel a magyarok ellen és a csatában sikerült szétszórniuk a magyar sereget. Valószínűleg az emberveszteség nem volt jelentős, azonban a németek elfoglalták a tábort, így a zsákmány nagy része és a málha (tartalék fegyverek, nyílvesszők) elveszett. A magyarokat inkább a hazafelé vezető útjuk során érték veszteségek. A legnagyobb közülük azonban az volt, hogy zsákmány nélkül tértek haza. Bebizonyosodott, hogy már nem éri meg nyugat felé kalandozni. Bizánc még 970-ig célpontja maradt a betöréseknek, de az arkadiopoliszi vereség ezt az irányt is lezárta.

A kalandozások megszűnése jelentős belső gazdasági nehézségekhez vezetett. A törzsszövetség jelentős bevételi forrása esett ki. Nem volt zsákmány, amit el lehetett volna adni az arab kereskedőknek, de legalább ekkora probléma volt, hogy nem voltak kereskedők sem, mivel a ruszok 965-ben szétverték a kazár birodalmat, így a térség kereskedelmi forgalma jelentősen lecsökkent. A törzsszövetségen belül megszűntek a gazdasági kapcsolatok, egyedül a közös védelem kényszere volt képes fönntartani a nagyfejedelem intézményét. A törzsfők egyre inkább önállósodtak a külpolitika te16 Liudprand. MÉH 227. o.

19