Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

tyázó betörésekre kerülhetett sor, ami arra kényszerítette a törzseket, hogy a gyepűt növelve áttelepítsék a lakosságot. A besenyő hódítás valószínűleg nem 895-ben indult meg, hanem egy folyamatos terjeszkedésről lehetett szó, mely már Levédiától kezdve sújtotta a magyarságot. Az, hogy 895-ben a magyar haderőt lekötötte a bolgár háború, csak felerősítette ezt a folyamatot.

A törzsek folyamatosan északkeleti irányba Kijev felé húzódtak, miközben a törzsszövetség hadereje továbbra is a jövedelmező katonai vállalkozásokban vett részt, melyek egyre inkább a Kárpát-medence vidékén zajlottak. 892-ben a frankokkal szövetségben a morvák ellen, majd 894-ben immár morva szövetségben a frankok ellen. Valószínűleg ez érlelte meg a döntést, hogy ne Etelköztől északra, hanem a Kárpátok nyugati oldalán keressenek új, védettebb szállásterületet.

Az állandósult háborúskodás a besenyőkkel a sztyeppéi kereskedelemre sem lehetett kedvező hatással. Bizonytalanná váltak az utak, és a besenyő támadások jelentős veszteségeket okoztak főleg az állatállományban. A Képes Krónika is megemlíti, hogy a vándorló magyarok marháiból és lovaiból sokat elragadtak a sasok (a sas, törökül bese, utalva a besenyő névre). „Az Ur ugyanis így akarta siettetni őket, hogy a Kárpát- medencébe jöj’jenek. ”12 Az állatok elvesztése a nomád társadalom számára talán nagyobb tragédia, mint az emberhalál, mivel így a közösség létalapja veszik el. A bizonytalan háborús időszak hátráltatta a tenyésztő munkát is, ami akadályozta az állomány pótlását. Egy tenyészállat elvesztése jelentős kárt okozott. Valószínűleg ebben a helyzetben nagyobb szerepet kapott a korábban csak jövedelem kiegészítést jelentő zsákmányolás.

' ^ Képes Krónika. 85. o.

15