Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
58 A dorogi szénmedence bányászata A jövő lehetőségei A dorogi szénbányászat kezdetének 200. évfordulóján a múltat idéztük. Bemutattuk e kétszáz év fontos — vagy kevésbé fontos, de jellemző — eseményeit, dokumentumait, elődeinknek a biztonságosabb, emberibb életért, bányáink, bányászatunk megőrzéséért folytatott küzdelmét. Bemutattuk örökségünket: a dorogi bányászat életképességébe vetett hitet, amelyet két évszázad hagyománya és tapasztalata éltet. Patetikus szavak? Biztosan, de erről nem lehet és nem is érdemes másképp beszélni. Ezt csak az értheti, aki látta már az utolsó szivattyút lekapcsoló gépmester könnyeit, aki átélte már egy bánya elvesztésének tragédiáját, és az azt követő újranyitás sikerének büszke örömét. Ez a mi örökségünk, hogy sok-e vagy kevés, ne mérlegeljük. 200 évig elég volt a medence bányászatának fenntartásához, talán a következő évszázadra sem lesz kevés. Nézzük reményeink reális alapjait. Tudjuk, hogy vállalatunk gazdasági pozíciója stabil: árbevétele középszintet foglal el az ország hasonló vállalatai között. Gazdasági pozíciónk megőrzését a szénen kívüli tevékenység fejlesztésével sikerült elérnünk. Széntermelésünk azonban mindössze 25%-a a mélyművelésű bányák átlagának és még ennek az alacsony termelési feladatnak teljesítése is számos nehézségbe ütközik, a szinte rendszeres többletigénynek pedig csak szabadnapi munkával lehet eleget tenni. A szabadnapi termelés természetesen nem dorogi „specialitás”, hanem az egész magyar szénbányászatot terhelő kényszerű kötelezettség, amely a népgazdaság szénigényének és a rendelkezésre álló termelési kapacitás egyensúlyának hiányából fakad. Az iparág egésze sem és Dorog sem készülhetett fel az 1973. évi olajár- robbanást követő szénigény-növekedésre. Hazánk széntermelése az 1965-ben elért 31,5 millió tonnás termelési csúcs után az új aknatelepítések elmaradása, majd az 1967-ben kezdődő tudatos negatív racionalizálás eredményeként visz- szafejlődött, mert az akkori koncepció szerint az energiamérleg korszerűsítésének legeredményesebben járható útja a szén részesedési arányának erőteljes csökkentése volt. „A Magyar Szénbányászati Tröszt elismerésre méltó gyorsasággal reagált az új helyzetre. Az 1974 szeptemberében elkészült A hazai szénvagyon igénybevételének gazdaságossága a hosszú távú energiaellátásban című tanulmányban objektíve bizonyította, hogy a népgazdaság energiaellátásának hatékonysága növelhető a hazai széntermelés fokozottabb igénybevétele révén. A vizsgálat feltárta, hogy a széntermelés szinten tartása sem oldható meg új bányatelepítések nélkül, a hazai széntermelés fokozott villamosenergiaipari felhasználása pedig további bányatelepítéseket indokol. A tanulmány a hazai széntermelés növelésének lehetőségét a bükkábrányi külfejtés és négy új eocénbánya — köztük a Lencsehegy II. — létesítésével mutatta be. A gazdaságossági számítás tonnánkénti 90 dolláros olajár mellett kimutatta, hogy mintegy 60 milliárd forintra tehető az a megtakarítás, ami a hazai széntermelés lehetséges fokozása esetén a vizsgált 16 év alatt elérhető. Amikor 1976-ban az Állami Tervbizottság jóváhagyta a Bicskei Hőerőmű és a négy eocénbánya beruházási célját, úgy véltük, hogy bekövetkezett a szénbányászat népgazdasági jelentőségének megítélésével kapcsolatos szemléletváltozás. A program végrehajtásában mutatkozó megtorpanás — amelyre a dorogi szénmedence bányászai érthető okokból kifolyólag fokozott érzékenységgel reagáltak — nemcsak és kizárólag a népgazdaság általános nehézségeivel függ össze, vannak ennek szemléletbeli okai is. Egyesek szerint ugyanis a hazai szénvagyon a gazdaságosság és a gazdaságtalanság határsávjá- ban helyezkedik el és a feldolgozóipar produkálni képes azokat a csereárukat, amelyek az energiahordozók növekvő importjának ellentételeit képezhetik. Közben oda jutottunk, hogy 1978-ban a szénigények kielégítésére az NSZK-ból is kényszerültünk szenet importálni olyan árfeltételek mellett, hogy az NSZK-ból származó szén háromszor any- nyiba került, mint amennyiért jelenleg a — termelési kapacitásában a korábbinak egyharmadára zsugorodott — Dorogi Szénbányák korszerűnek egyáltalán nem minősíthető bányaüzemei kitermelik. És mindez akkor, amikor a népgazdaság legnagyobb problémája a dollár relációjú külkereskedelmi mérleg javítása... A hazai szénbányászat fokozott igénybevétele a népgazdaság tervezettnél nagyobb ütemben növekvő energiaszükségletének kielégítése érdekében szükséges és indokolt. Elmúlt már az az idő, amikor egy ország energiamérlegének korszerűségét a széntermelés minél alacsonyabb részesedési arányával lehetett jellemezni...” (Schoppel János 1979.) Mint láttuk, a szénbányászat fokozott igénybevétele meg is történt, erre Dorogon sem lehet pa
