Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
56 A dorogi szénmedence bányászata szükséges cikkeket nem tudjuk megvásárolni és a bányák felszereléséhez szükséges anyagok részére nincs pénzünk...” Ennyi talán elég is a kifosztott ország romjain születő új társadalom vajúdásai között újjáépülő bányászatunk nehézségeinek jellemzésére. A további út már simább volt. Az MKP által szervezett és irányított „széncsaták”, a bányászok egyre szervezettebb ellátása, a munkaversenyek eredményei, az államosítás és végül pénzünk stabilizációja nyitotta meg a fejlődés útját. A bányászoknak nyújtott kisebb-nagyobb kedvezmények és a jó kereseti lehetőségek vonzóvá tették az iparágat, megkezdődött a falusi, leginkább földműves és szakmával nem rendelkező munkaerőnek bányáinkba áramlása. A 40-es évek végére azonban már ez is kevés volt. Ekkor kerültek bányáinkba a katonák, a KÖMI-k (közmunkára ítéltek) és a női dolgozók. A katonák és a KÖMI-k közül leszerelésük, illetve szabadulásuk után is sokan visszatértek. A nők csillésként és gépkezelőként dolgoztak, sokan szereztek gépkezelői szakképzettséget, de akadt olyan is, aki csapaton dolgozott, sőt vájárvizsgát is tett. 1957-től az ilyen segédmunkaerők alkalmazását megszüntették és a nőknek is csak külszíni foglalkoztatását engedélyezték. Az eltávozott munkaerőt újabb toborzással pótolták. A bányászkatonák laktanyáit is legényszállókká alakították, így a távolabbi vidékekről toborzott bányamunkások a medence minden jelentősebb bányavidékén (Esztergom, Dorog, Tokod, Csolnok, Annavölgy) legényszállókban lakhattak. A letelepedni szándékozók rendkívül kedvezményes feltételek mellett építkezhettek Sárisápon, Tát-Kertvárosban és a medence számos községében új bányász-lakótelepek épültek a bányász sajátház- akció és a vállalati lakásépítések keretében. A magas kereseti lehetőségek, a nagy összegű hűségpénz és az egyéb kedvezmények jólétet teremtettek községeinkben, a bányász munkája anyagilag, erkölcsileg megbecsültté vált. A bányák helyreállítása után azonnal megkezdődött a nehéz fizikai munkafolyamatok gépesítése is. Ezek közül már több ízben kiemeltük a jövesztést, a rakodást és a szállítást, mint legnehezebbeket. A dorogi Központi Műhely, majd ennek utóda, a Bányagépgyár e téren országos jelentőségű feladatot vállalt. Itt készültek el a ma már világszerte ismert F—2 típusú gépek első példányai (1949-50- ben) és évente ezres szériában gyártották a ma is használatos villamos meghajtású szénfúrógépeket. A munkahelyekről tehát kiszorultak a kis teljesítményű, sűrített levegővel hajtott Böhler-fúrógépek. A fúrási teljesítmény növelése után a robbantási technológia fejlesztését szolgálta a Kóta-féle „mill- secundumos” robbantás bevezetése, amelyet később a különböző típusú, késleltetett indítású gyutacsok szorítottak ki. A fúrólyukak fojtását a zseniálisan egyszerű „homokpuska” segíti, ami szintén Kóta József bányamérnök találmánya. A rakodás első, egyszerű gépei a Kóta-féle kisfelrakók is csakhamar közkedveltté váltak. Ezekkel egyidőben jelentek meg bányáinkban a különböző harácsoló és merítőkanalas (Sz—153, PML—5 stb.) rakodógépek. E berendezésekből azonban csak a legnehezebb meddőmunkahelyekre jutott. Eltűntek bányáinkból a kis teljesítményű sűrített levegős csúszdagépek is. Helyüket a lényegesen erősebb villanymotoros rázócsúszdák, a láncos-vonszolók felsorolhatatlanul sok fajtája és a gumihevederes szállítószalagok foglalták el. 1965-ben megkezdődött, 1967-ben pedig felgyorsult a medence visszafejlődése. A fejlődés utolsó évét — az egyszerűség kedvéért — jelöljük meg 1965-ben, a II. ötéves terv utolsó évében. A medence széntermelése ekkor évi 2,22 millió tonna. A fűtőérték 4014 kcal/kg, a hazai bányászat átlagának 126,2%-a. Az összes létszám 11 319 fő, a fizikai létszám 9494 fő. Elővájási teljesítmény 3,288 t/m (a szénbányák átlagának 143%-a), fejtési teljesítmény 4,795 t/m (a szénbányák átlagának 121,2%-a), produktív teljesítmény 4,006 t/m (a szénbányák átlagának 112,6 %-a), összüzemi teljesítmény 0,971 t/m (a szénbányák átlagának 83,5 %-a). A szén önköltsége 343,98 Ft/t (a szénbányák átlagának 126,5 %-a), az átlagár 294,19 Ft/t (a szénbányák átlagának 140,1 %-a). Nem kell szakember segítsége, hogy e számokból levonja a következtetést: 1. A vájárok munkahelyi teljesítményei igen magasak, lényegesen meghaladják a bányászat átlagát, de a szenelő munkát kiszolgáló egyéb műszakok magas aránya az átlag alá csökkenti a vállalat egészének teljesítményét. 2. A szenet 26%-kal „drágábban” termeltük ugyan a szénbányászat összességénél, de kiváló szenünk átlagára is 40%-kai magasabb. 3. A medence szénbányái több mint 11 ezer családnak adtak állandó megélhetést. A visszafejlődés okait és körülményeit előző fejezeteinkben megismertük. Ezek következménye volt, hogy az 1979. évi széntermelés az 1965-ös mennyiség 25,5%-ára, a teljes foglalkoztatott és a fizikai létszám pedig egyaránt 48%-ára csökkent annak ellenére, hogy munkáselbocsátásra a vállalatnál nem került sor. A bányászok munka- és életviszonyait mutassuk be Schoppel János: A Dorogi Szénbányák termelési struktúrájának alakulása... c. tanulmányával. „... sajnálatosnak minősíthető körülmény, hogy ebben a Dorogi Szénbányák számára különösen nehéz időszakban is, amikor egy-egy aknaelfulladás után konszolidálni tudtuk a vállalat belső helyzetét, inkább a létszámhiány, mint a létszámbőség gondjaival küszködtünk. Ez annak volt tulajdonítható, hogy a fiatalok más területen kerestek és találtak elhelyezkedést, olyan területeken, ahol jövőjüket hosszú távon is biztosítva látták. Ennek egyenes következménye, a szükségesnél nagyobb létszám- csökkenés mellett, létszámunk és főleg bányász
