Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
46 A dorogi szénmedence bányászata Csepel sziget felső részén s az ország egyéb részeiben, különösen minden nagyobb ipartelepen, amely nemzetiségi vidéken van, az október hó 10-ére tervezett tüntetést megelőző időben, meglepetésszerű nagyobb zavargásokra készülnek. Felhívom ennélfogva a bányakapitányságot, hogy erről a felügyelete alatt álló összes bánya és ipari vállalatok igazgatóságát bizalmas úton azzal a megjegyzéssel értesítse, hogy a vállalatukban alkalmazott munkásokat kísérjék éber figyelemmel, a dynamit- készletek őrzésére és kiszolgáltatására legyenek különös gonddal és sürgős szükség esetén a m. kir. belügyminiszter úr által egyidejűleg utasított csendőrség segélyét vegyék igénybe. Észleleteiről, sürgős szükség esetén távirati jelentést várok. Budapest, 1907. évi szeptember hó 13-án. A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök helyett: Kupecz s. k. államtitkár.” A bányakapitányság 3390/1909. sz. levele: „Juhász Antal annavölgyi ács panaszára folyó hó 24-én kelt jelentésére értesíttetik igazgató úr, hogy a szolgálati szabályok 9. §-a értelmében, ha a munkás valamely reábízott munka által egészségét veszélyeztetve érzi, úgy az üzemvezetőségnél panasszal élhet. Panaszló tehát teljesen a munkarend és a szolgálat szabályok értelmében járt el, midőn a vájár munkára való képtelenségét bejelentve, azt közhatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolta. A munkaadónak a fegyelem fenntartása érdekében is legerősebb támasza, ha a szolgálati rendhez maga is szigorúan és méltányosan ragaszkodik. Szíveskedjék panaszlónak egészségi állapotát a társpénztári orvos által is megvizsgáltatni és további munkabeosztása iránt — avagy a szolgálati viszonynak szabályszerű felbontása iránt ennek megfelelően intézkedni.” (1909. június 26-án.) Századunk első évtizedében tehát — a bemutatott dokumentumok tanúsága szerint — erőre kapott, kibontakozott és kezdeti eredményeivel tapasztalatokban is gazdagodott medencénk munkásmozgalma. A munkakörülmények is javultak. Az iszapo- lásos tömedékelés bevezetésével (1906) megszűntek az állandó, rendkívül veszélyes bányatüzek, a munkahelyek hőmérséklete elviselhetővé vált. Már 1898- ban felépültek az első villamos erőművek (Tokod, Annavölgy), 1906-ban pedig megépült a dorogi erőmű is. A bányák villamosításával megkezdődhetett a vízemelés és a szellőztetés nagyarányú fejlesztése, növelhették kompresszor-telepeiket, de a sűrített levegő mellé a villamos energia is bevonult a munkahelyekre. Megjelentek az első villanymotorral hajtott szállítógépek (elsősorban a vitlák, később a villanymotoros csúszdák is). Sújtólégveszélyes bányák néhány munkahelyén már sűrített levegővel hajtott turbinalámpák világítják meg a fejtőkalapáccsal jövesztett szén- falat. Csolnokon megnyipák az Auguszta, Dorogon az Árpád, Tokodon az Ágnes aknát. A külszíni kiszolgálást is fejlesztik. Megépül a dorogi osztályozó (1907), amelyre Csolnokról kötélpályán szállítják a szenet; megnyitják a Mészművet (1905). 1911-ben Winklehner János bányaigazgatót 16 évi dorogi szolgálata után elhelyezik a medencéből. Helyére Schmidt Sándort nevezik ki, aki 28 éven keresztül viselte ezt a tisztségét. Neve és anyanyelvi szintű német nyelvtudása ellenére az ország első magyar származású bányaigazgatójának vallja magát. Kiváló képességű bányamérnök volt, Magyar- ország első doktori címet elért bányamérnöke. Kiváló szervező, aki beosztottjait kemény kézzel összefogva, tevékenységüket a medencét fenyegető legfőbb veszélyek elhárítására összpontosította. A tűzés vízveszély elhárításáért végzett munkájukat — amely a medence bányászatának létalapját biztosította — az előző fejezetekben részletesebben is megismertük. Itt a munkásélet szempontjából próbáljuk meg vezetési módszerét bemutatni. Schmidt tulajdonképpen szerencsés időben került az igazgatói székbe. Már megkezdődött, de még a nagyarányú növelés lehetőségét tartogatta a bányászati technika fejlődése. Winklehner rideg, az emberek élet- és munkaviszonyaival alig törődő igazgatása után Schmidt simulékonyabb modorával könnyedén a munkásság bizalmába férkőzött, szép szóval, ígéretekkel, a „keresztény szocializmus” szellemében igyekezett alakítani szemléletüket. Az átlagosnál sok esetben lényegesen nagyobb kedvezményekben részesítette a medence falvait, lakosait és a munkásságot is. Szaktudását, szervezőkészségét és nagy tekintélyét a medence érdekében kamatoztatva, fanatikus hitével és kitartásával a legkilátástalanabb időszakokban is sikerült új befektetésekre ösztönöznie a kockázattól rettegő tőkét. Nagy jelentőségű technikai, iparszervező munkássága mellett ez legfőbb érdeme. A „társulat öreg szolgájának” vallotta magát. Az volt, de a tőke érdekeinek szolgálatát a medence bányászatának felvirágoztatásán keresztül képviselte. Ennyit érdemeiről. Hibái egy kapitalista bányaigazgató hibái, akit az 1910-es évek politikai és gazdasági eseményei nem kis dilemma elé állítottak. Ezeket az események és saját nyilatkozatainak tükrében mutatjuk be. Térjünk vissza bányászainkhoz, bányáinkhoz. A medence széntermelése szépen növekedett. Az 1910-es évek első felében (5 év átlagában) a szén- termelés elérte az évi félmillió tonnát: az előző öt évhez viszonyított fejlődés 20%. A szénmedence 3000 fős munkáslétszámának életfeltételei azonban alig változtak. A heti háromszori túlműszak terhe, a 6%-os társpénztári járulék és ezen kívül még a baleseti járulék fizetése, az alacsony táppénz és nyugdíj állandó panasztémák. 1914. április 9-én munkásgyűlést hívtak össze, hogy panaszuknak hangot adjanak, béremelést kérjenek. A gyűlésen — hívatlanul — megjelent és felszólalt Schmidt Sándor is és ezúttal úgy látszik sikerült leszerelnie az induló akciót, mert sem béremelésről, sem az akció folytatá
