Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
Bdnyászmunka, bányászélet, munkásmozgalmak 41 A Magyar Bányakalauz adatai szerint a medence bányamunkásainak létszáma 1879-ben 429 fő, de ezután felgyorsul a fejlődés. Tíz év múlva közel háromszoros, 15 év múlva négyszeres, 20 év múlva, 1898-ban pedig 4,5-szeres (1938 fő) létszámmal dolgozik a medence. És hol vagyunk már a kezdet csaknem idilli állapotától?! A munkaidő már általánosan 12 óra, amelyet még kötelezően elrendelt túlműszakok és vasárnapi műszakok is nehezítenek. Nézzünk meg néhány előírást a századvég szolgálati szabályzatából, amelyet az annavölgyi bányagondnokság adott ki. „A nappali műszak reggeli 1/26 órától esti 1/26 óráig, az éjjeli műszak esti ll26 órától reggeli 1/26 óráig tart, 12 órától 1 óráig van étkezési, illetve pihenési idő. Nyolc órai műszakok csak különös esetekben rendeltetnek el, ilyenkor a munkások egymást a munkahelyen váltják fel és pihenési időt nem tarthatnak. Ünnep- és vasárnapokon, kivéve azokat, melyeken bányahatósági engedéllyel az egész legénység dolgozik, a nyolcórai munkaidő egy egész, a 12 órai munkaidő másfél műszaknak számíttatik. Aki alapos ok és engedély nélkül három napig a munkából elmarad, elbocsátottnak takintetik. Minden munkás illő tisztelettel és engedelmességgel tartozik fellebbvalóinak, s minden munkát, melynek végzése rábízatik, késedelem nélkül tartozik teljesíteni. Ha részeg állapota miatt nem bocsát- tatik munkára, köteles azonnal eltávozni, ellenszegülés miatt, még ha részeg állapotban is ellenszegül, a munkás azonnal leszámolható. Aki részegen jön az irodába és a harmadik felszólításra sem távozik, azonnal elbocsátható. Értekezések azon célból, hogy a munka megtagadása által a munkásság nagyobb bért, avagy egyéb kedvezményt erőszakolhasson ki, valamint az erre hajtogatások büntetendők és az ilyenekben résztvevők azonnal leszámolhatok s a hatóságnál feljelentendök. A lakások fenntartási költsége lakbér címen levo- natik. A lakást az üzemvezetőség bárkinek is felmondhatja, még akkor is, ha az illető munkás továbbra is szolgálatban marad... azonnal is kiköltöztethető a munkás... ha erre alapos ok forog fenn. Az üzemvezetőség... büntetésképpen is megváltoztathatja a szakmányt, ha a pászta munkahatálya csekély, vagy rosszul készíti az ácsolatot stb. A szakmányjegy áthelyezése, eltolása, azonnali elbocsátással büntettetik. A csillejegyek elcserélése elbocsátással büntettetik. Dohányzás műszak közben szigorúan tilos! Azon munkás, aki tudomással bír arról, hogy valamely társulati berendezési tárgy megrongáltatott, vagy elidegeníttetett és ezt be nem jelenti, szintén megbüntetendő. A szabályzat be nem tartása büntettetik. A bírságok 50 fillértől 10 koronáig terjedhetnek és a bérből a társaspénztár javára levonatnak.” E szabályokat követi a büntetések irányelveinek több oldalas felsorolása, amelyek idézése nélkül is nyilvánvaló a bányamunkásság megfélemlítésére, a sztrájkszervezés megelőzésére és a szigorú fegyelem fenntartására való törekvés. Nem idéztük a teljes szabályzatot, sőt szándékosan gyűjtöttük ki az előbbi tételünk bizonyítására a legalkalmasabb kötelezettségeket. A szabályzat tartalmaz ugyan néhány egészségvédelmi, biztonsági előírást is, de azokkal együtt sem több, mint a bányász jogfosztottságának primitív leírása. Két évvel korábban lépett hatályba a MÁK hasonló értelmű, kétnyelvű (magyar és német) szabályzata, amely a társulat, a felügyelet és a munkásság kötelezettségei mellett a jogaikat is egyértelműen rögzíti; a bányamunkák (különösen a robbantással és a sújtólégveszély elhárítással kapcsolatos) előírásait pedig — némi módosítással — akár ma is érvényesnek tekinthetnénk. A bányászok munka- és életfeltételei tulajdonképpen mindkét cégnél azonosak. A két szabályzat közötti különbség inkább érzelmi és magatartásbeli mint tartalmi. A MÁK rideg, támadhatatlan precizitással, az annavölgyi bányagondnokság lenéző hanyagsággal kényszeríti munkásait embertelen sorsuk vállalására. Ilyen körülmények között természetes következménynek tekinthető, hogy a munkásság is létrehozta az elnyomorodás, a kizsákmányolás ellen küzdő szervezeteit. A védekezés első, még passzív eszközének tekinthetjük a társláda életre hívását. Ennek időpontját Székely meglehetősen későre, 1840-re teszi. (Brennbergen már 1786-ban, a felsőmagyarországi ércbányákban pedig már sokkal korábban is működtek a német mintára alakított társládák.) Az önsegélyezés e kezdeti szervezeteinek vagyona a dolgozók járulékából képződött, de hozzájárult a bányatulajdonos is. A különböző címeken kiszabott büntetések ugyancsak jelentékeny összege szintén a társláda (társpénztár) anyagi eszközeit gyarapították. A medencében kezdetben két-, 1870-től három társláda működött (a Dorog—tokodi, az annavölgyi és a szarkási). A társpénztárak tagjait pénz- és élelemsegély, betegség esetén díjmentes orvosi ellátás, gyógyszer és táppénz, továbbá nyugdíj, iskoláztatási és temetkezési segély illette meg. Igen fontos körülmény volt, hogy leszámolás esetén a társpénztári tagság megszűnt, így ez a szabály is a munkások helyhezkötöttségét, kiszolgáltatottságát fokozta, tehát végső soron a tőke érdekeit szolgálta. Egyrészt ez az oka, hogy a tőkés is támogatta a társpénztárakat, vezetését pedig igyekezett kézben tartani. Az irányítást, a közös vagyon felhasználását Választmány irányította ugyan, de annak elnöke a bánya egyik vezető tisztviselője, rendszerint igazgatója, főfelügyelője volt. 1872-ben alakult az első fogyasztási egyesület, a későbbi élelemtár elődje. Itt jó minőségű közszükségleti cikkeket, viszonylag olcsó (nagykereskedelmi) áron, hitelben is vásárolhattak a társpénztári tagok. A fogyasztási egyesület is a bánya vezetőségének irányítása alatt állott, aki köteles volt azt úgy ve
