Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
14 Bevezetés vízi állatvilág kifejlődésének adott lehetőséget. Ennek az állatvilágnak mésztartalmú maradványai és a hegyek lemosott iszapanyaga alkotta az egyes szénpadokat elválasztó mészkő, illetve márgabeágya- zásokat. így magyarázható például a sárisápi, az annavölgyi és nagyrészt a csolnoki széntelep Paula, Móric és Leontina padokra való tagozódása. A 4—10 szénpadból álló telepcsoport az előbbiekhez hasonló módon alakulhatott ki, az egyes padok vastagsága és minősége azonban nagyon eltérő (Pl. Ebszőny, Tokod, Lencsehegy II.). A széntelepeket elválasztó meddőréteg anyaga: agyag, agyagmárga, márga, vagy édesvízi mészkő. Legtöbbször őrzik az akkor élt állatvilág maradványait, kövületeit. A kövületek sűrűsége változó, helyenként erős feldúsulással padokat is alkot. Az alsó eocén széntelepek minősége alulról felfelé haladó sorrendben javul, a fűtőérték 11 700 kj/kg értéktől 25 122 kj/kg értékig növekszik (2800—6000 kcal/kg). A telep (—csoport) átlagos fűtőértéke 18 800 kj/kg (4500 kcal/kg), átlagos hamu- tartalma 19%. A széntelepes összlet fedőjét 20—30 m vastag elegyesvízi, kövületes márga képezi, amelyre hasonló vastagságú tengeri eredetű agyagmárga települt. Ebben a márgában gyakori az Operculina granulata kövülete, amely már az alsó eocén legfelső szakaszát jelzi. Az eocén tenger tehát ismét elborította területünket, a sós víz elpusztította az édes és elegyesvízi állatvilágot. A sós vizekre jellemző élővilág megjelenését a Nummulina perforata agyagmárgába foglalt kövületei jelzik. Ezt a mintegy 30 m vastag márga- réteget igen változatos rétegcsoport követi: márgák, homokkövek és kisebb vastagságú homokrétegek. A tengeri eredetű homokkő összletben helyenként elegyesvízi képződmények és széntelepek is keletkeztek. Ebből az időszakból valók a borókási, az ódorogi, a Lencsehegy I.-i középső eocén (fornai) telepeink. A középső eocén széntelep 2—5 műrevaló vastagságú padban fordul elő, átlagosan 120—150 m-rel az alsóeocén telep felett. Körülbelül azonos minőségű, mint az átlagos paleocén szén. A szénpadok vastagsága 1—3 m, a széntelepes összlet vastagsága 10— 50 m. A telepeket — fekütől fedő felé haladó sorrendben — kövületes agyag, márga, édesvízi mészkő, illetve homokkő választja el. A fedő Lencsehegyen márga, Ódorogon és Borókáson homok, illetve homokkő. Ez utóbbi gyakran vízdús, a telep feltárása során számos esetben okozott igen nagyméretű úszóhomokbetörést. A középső eocén széntelepet fedő, nehezen omlasztható márga, a vizes homok és homokkő ennek a kornak azok az utolsó rétegei, amelyek a gyakorló bányászt még érdeklik. A középső- és felső eocén további rétegsorainak bemutatását tehát mellőzhetjük, de feltétlenül meg kell emlékeznünk a helyenként (Tokod környékén) fellelhető, víztároló eocén (Tschihatscheffi) mészkőről, amelyből több, 10 m3/p nagyságrendet is meghaladó vízbetörést fakasztottak. Az eocén kor végén és az oligocén kor elején ment végbe egy újabb hegyképző mozgás, a pireneusi hegyképző fázis, amely erősen kiemelte medencénket. A kiemelkedés következtében a medence területe ismét szárazfölddé vált, kitéve a letárolás természetes folyamatának. (Infra-oligocén denudációs fázis.) Az oligocén korú kőzetek rétegsora tehát szárazföldi képződményekkel kezdődik. Tarka agyagok, homokos agyagok és konglomerátumok rakódtak le, amelyeken a helyenként lencsés kifejlődésű, műrevaló vastagságú, oligocén szén települt. Az oligocén széntelep általában egy vékonyabb (0,3—1 m) felső és egy vastagabb (1,2—1,4 m), de közbetelepült márgacsíkokkal szennyezett alsó pádból áll. (Csolnok, Annavölgy, Borókás, Ebszőny, Mogyorósbánya.) A padok helyenként együtt mű- velhetők. A széntelepet a felső oligocén tenger lassú előrenyomulása után először elegyesvízi agyagréteg fedi be, majd 120 —150 m vastag tengeri üledék, amelyet homokkő és márga váltakozó rétegsora alkot. Az oligocén kor végén (mintegy 20 millió évvel ezelőtt) zajlott le a szávai orogén fázis, amely immár véglegesen szárazfölddé emelte a medencét, de vidékünk képe még mindig nem azonos a maival. Visegrád és Esztergom környéke, a Bábszki hegy andezit, és a Babos hegy dácit kúpja, a Lencsehegy I. bányamezőben levő dácit tömzs mind-mind olyan nagyarányú vulkanikus tevékenység tanújelei, amely újabb hatalmas mozgásokat okozott medencénkben. Újabb süllyedések, vetődések szabdalták szét telepeinket, újabb erők repesztették, morzsolták a rideg mészkövet, dolomitot, új útjai nyíltak a karsztosodás soha meg nem szűnő folyamatának. Végül a negyedkor hatalmas szélviharai simították el a föld mélyének a felszínen is tátongó sebeit és 15—30 m-es lösztakaróval borították be völgyeinket.
